kapubanner for mobile
Megjelent: 18 éve

Startol a HR Mesterkurzus® őszi, II. szemesztere!

Szeptember 20-án startol a HR Mesterkurzus® őszi szemesztere. A szeptemberi rendezvényen a szervezetfejlesztés, a válságmenedzsment és az interim menedzsment témakörökben hallhatunk előadásokat. Gyakorlatközpontú prezentációk HR vezetőktől a hazai HR-szakma képviselői számára.

Szeptember 20-án indul a HR Mesterkurzus® őszi szemesztere, ahol a Budapesti Gazdasági Főiskola, a PEPPER Rt. és a Lotz Károly Kulturális Alapítványtól már megszokott, magas színvonalú, gyakorlatorientált előadásokat hallgathatnak az érdeklődő szakemberek. Az őszi programsorozaton a szervezetfejlesztés, a válságmenedzsment és az interim menedzsment elméleti háttere és gyakorlati alkalmazása lesz terítéken.

A 20-ai rendezvényen többek között Dr. Csentericsné Arnold Zsuzsannának, a Magyar Nemzeti Bank emberi erőforrás igazgatójának és
Fekete Istvánnak a Joint Venture Szövetség elnökének, a Hungarian Interim Management Kft. ügyvezetőjének előadását is meghallgathatják.

A HR Portal büszke arra, hogy a HR Mesterkurzus® szakmai rendezvénysorozatának a kezdetektől fogva kiemelt támogatója és állandó együttműködő partnere.
Jó tudni, hogy a színvonalas programsorozat, az előadások "díszleteként" funkcionáló Lotz díszteremben látható festmények restaurálására való gyűjtést is szolgálja. E nemes cél mellett a rendezvény kitűnő alkalmat nyújt a HR-szakmai kapcsolatépítésre is.

Amennyiben jelentkezni szeretne a rendezvényre, vagy érdeklődne a HR Mesterkurzus® őszi szemeszterének témáiról kérjük, kattintson az alábbi linkre:
http://www.hrmesterkurzus.hu/
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk

Szakképzés 4.0. - így zajlik a fejlesztés

A 21. századi szakképzőintézmény-fejlesztési program beruházásai, korszerű eszközbeszerzései a minőségi oktatást segítik, és hozzájárulnak... Teljes cikk