Megjelent: 17 éve

Nem hazánk a román és bolgár munkavállalók célpontja

Nem kell tartani az immár uniós állampolgár román és bolgár vendégmunkások rohamától a Tárki és a Kopint tanulmánya szerint. Magyarország legföljebb az erdélyi magyarok számára vonzó, akik többnyire a hazaiak számára nem túl vonzó állásokat töltik be.

images

Az új uniós országokban élő, külföldi munkavállalást fontolgatók nem jelölik meg célországként Magyarországot, elsősorban Németországban, Olaszországban vagy Spanyolországban szeretnének dolgozni - állapítja meg a Tárkinál a közelmúltban elkészült tanulmánykötet.

Azon, hogy hazánk nem igazán célország, nincs mit csodálkozni, hiszen az elérhető keresetek még mindig jóval magasabbak a régi EU-s országokban. A magyar és a román bérszínvonal között ugyan még mindig 40 százaléknyi a különbség, ez azonban a nyelvünket nem beszélők számára még mindig kevés az idegenben élés nehézségeinek és többletköltségének ellensúlyozására.

Akik szívesen jönnének Magyarországra dolgozni, azok az erdélyi magyarok, ám ők sincsenek olyan számban, hogy veszélyeztetnék a hazai munkavállalók pozícióit. A munkavállalási korban lévők - a 15-64 év közöttiek - közül száz emberből mindösszesen nyolc válaszolta azt: lehet, hogy átjönne Magyarországra dolgozni. Komolyan vehető szándéka legföljebb négy százalékuknak van, ennyien válaszolták, hogy akár azonnal vagy évente jönnének hosszabb-rövidebb időre. Az adatok további elemzése azt mutatja, hogy a "komoly szándékúak" fele már dolgozott Magyarországon, és a közeljövőben ismét jönne.

Az erdélyi magyarok egyébként nem "tipikus" migránsok: a külföldön boldogulásukat keresők ugyanis általában a fiatalabb, magasan képzett férfiak. Az Erdélyből áttelepülni szándékozók között azonban viszonylag sokan vannak a 30-50 év közöttiek és majd fele arányban a nők. Ugyanakkor a hazánkban dolgozni akarók alig hét százalékának van felsőfokú végzettsége. Az erdélyi magyarok többsége nem is dédelget nagyszabású álmokat, harmaduk valamilyen egyszerű szolgáltatást látna el, közel 17 százalékuk az építőiparban remél munkát találni, és viszonylag sokan jelölték meg a fémipart, valamint a könnyűipart.

Mindezekben az ágazatokban a munkaügyi tárca rendes évi felmérése szerint a szükségesnél kevesebben dolgoznak. A migránsok jó része tehát éppen hiányszakmában helyezkedne el - állapítják meg a szerzők -, így a hazai munkavállalóknak a legrosszabb esetben is csak átmenetileg és bizonyos régiókban támaszthatnak "konkurenciát". A migráció gondolatával foglalkozók döntő többsége Budapesten szeretne dolgozni és ötödük a Dunántúlon.

A tanulmány szerint érdemes figyelemmel kísérni a román és a bolgár munkavállalók által megcélzott országok - Olasz-, Spanyol- és Németország, Anglia és Írország - törvényhozóinak derogációs, illetve korlátozó terveit. A szigorítás ugyanis lehet, hogy vonzóbbá tenné Magyarországot - írja a Népszabadság.


  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Miért emelkedtek Magyarországon a munkaerőköltségek kevésbé, mint a régió többi országában?

Közel 20 éve csatlakozott Magyarország az Európai Unióhoz - ennek kapcsán a GKI Gazdaságkutató Zrt. cikksorozatában egy-egy mutató segítségével... Teljes cikk

Kiemelten fontos a magyar munkavállalók megtalálása és felvétele

Közel négyéves csúcson a munkanélküliség, miközben a vezérigazgatók relatív többsége létszámbővülést vár. Kiemelt tényező a magyar... Teljes cikk

Hogy lehet bevonni még 300 ezer embert a munka világába?

A 2023-as extra nehéz évből sikerült "ép bőrrel kikecmeregni" - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szombaton a budapesti Várkert Bazárban... Teljes cikk