kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 17 éve

150 dolgozót bocsátanak el a kiskunhalasi kórházból

A kiskunhalasi kórházban 30 százalékkal csökkentették a teljesítmény finanszírozást, az aktív ágyak száma 620-ról 528-ra csökkent, míg a krónikus ágyak száma 40-ről 50-re emelkedett - ismertette Szabó Erika fideszes országgyűlési képviselő. Tudomása szerint, az április 1-jétől bevezetett változtatások következményeként 150 dolgozót bocsátanak el a kórházból a napokban.

"A kórház ellátási körzetéhez tartozó 132 ezer ember kardiológiai, stroke, gastroenterológia és diabetológia vonatkozásában a kórház nem kapott felvevő területet" - ismertette a politikus. Kiemelte, hogy nem kapott ellátandó területet a sürgősségi betegellátó osztály sem, melyet nemrégen adtak át egy új beruházás részeként.

Szabó Erika, a működtetését három éve privatizált kórházzal kapcsolatban hangsúlyozta, hogy az intézmény átvételekor a működtető HospInvest Zrt. azt ígérte a dolgozóknak, hogy nem lesznek elbocsátások és a 920 fős létszám megmarad. A korábbi és a most folyó elbocsátások után a kórházban dolgozók létszáma 615-re csökken - tette hozzá. Véleménye szerint, ez már az ellátási területen élők egészségügyi ellátását sodorja végveszélybe.

Lukács László, a város egészségügyéért is felelős fideszes alpolgármestere elmondta, hogy az elbocsátásokat a törvények kijátszásával, a dolgozók 29 fős csoportokban történő elbocsátásával hajtják végre. "A 30 fős elbocsátást az önkormányzattal, mint tulajdonossal és a szakszervezetekkel is egyeztetni kellene, de ez a mai napig nem történt meg" - tett hozzá.

Várnai László, Kiskunhalas szocialista polgármestere közleményében többek között az áll: "A szerződés létrejöttekor sem az önkormányzat, sem a működtető nem ismerte az egészségügyi reform irányait. Az egészségügyi reform kapcsán az ellátási terület szűkülése, az ágyszámok csökkentése és a teljesítmény volumen korlátozása miatt a működtető létszámcsökkentésre kényszerül. Ez a tény szomorú, de az eddig megtett intézkedések eredményeképpen elmondható, hogy az ország más kórházaihoz viszonyítva Kiskunhalason kisebb mértékű lesz az elbocsátott dolgozók száma."

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk