Megjelent: 17 éve

Jogerősen pert nyert a kevesebbet kereső nő

A Fővárosi Bíróság jogerős ítéletben adott igazat annak a nőnek, aki azért pereskedett, mert ugyanabban a munkakörben kevesebb órabérért foglalkoztatták, mint férfi társait.

A nő 150 forinttal kapott kevesebbet óránként a munkájáért egy elektronikai szolgáltató kft-nél, mint a vele azonos végzettségű és munkakörű férfiak. Ezt sérelmezve 2006 márciusában az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz (EBH) fordult, amely egymillió forintra bírságolta a céget.

A megbüntetett vállalkozás nem nyugodott bele a döntésbe, így azt bíróságon támadta meg. A Fővárosi Bíróság viszont jogerősen helybenhagyta az Egyenlő Bánásmód Hatóság döntését.

Gregor Katalin, az EBH jogtanácsosa közölte: igazságügyi szakértőt is igénybe vettek, és bekérték a hasonló munkakörben dolgozó férfiak végzettségét igazoló okmányokat is. Kiderült: a kérelmező dolgozott legrégebben, öt év óta a kft.-nél, az utána érkező férfi dolgozókat pedig magasabb órabérrel alkalmazták.

A jogtanácsos elmondása szerint a cég azzal érvelt, hogy a kérelmező nem részesült abban a belső képzésben, amelyben ő a férfi dolgozókat részesítette.

Furman Imre, az EBH alelnöke azt mondta: az ítélet precedens értékű. Ilyen jellegű ügyben ugyanis tudomása szerint még nem született elmarasztaló ítélet.

Magyar Rádió

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk