kapubanner for mobile
Megjelent: 17 éve

Öt dolgozóból négy biztos feljelentést tesz a főnökségnél

A multinacionális cégek európai alkalmazottainak 80-90 százaléka jelentené a főnökségnek, ha azt gyanítaná, hogy az egyik munkatársa csalásban, vesztegetésben vagy korrupcióban érintett.

A leginkább "beköpős" nemzet ebből a szempontból Nagy-Britannia, a hol az Ernst & Young tanácsadó cég felmérésben megkérdezettek 86 százaléka nyilatkozott úgy, hogy ő bizony felnyomná munkatársát, ha ilyen gyanúja támadna. A skála túlsó végén a franciák állnak, akiknek csak 39 százaléka nyilatkozott úgy, hogy jelentene kollégájáról, azaz több mint 60 százalékuk nem adná fel munkatársát. Magyarországon csak a megkérdezettek 20 százaléka mondta azt, hogy tartózkodna a bejelentéstől vesztegetés vagy korrupció gyanúja esetén.

Magyarországon a megkérdezettek 50 százaléka azért nem tenne feljelentést, mert attól fél, hogy ha megteszi, akkor őt is megbünteti a főnökség. Kelet-Közép-Európában 55, Nyugat-Európában 37 százalék ez az arány. Itthon 45 százalék azok részaránya, akik szerint nem fontos a bejelentés, míg a régióban és a kontinens nyugati felén csak 21-21 százalék az így gondolkodók aránya. A kollégák retorziójától azonban idehaza csak a dolgozók 5 százaléka fél, míg a kelet-közép-európaiak 13, a nyugat-európaiak 18 százaléka.

Bár a tapasztalatok szerint a korrupció, csalás és vesztegetés elleni legjobb módszer az, ha az alkalmazottak figyelik egymást, és besúgják a főnökségnek, ha ilyesmire gyanakodnak, a cégek nem tesznek eleget e rendszer kiépítése érdekében. A piackutató felmérésben megkérdezett dolgozóknak csak egyharmada volt tisztában azzal, hogy megvan a lehetősége a kollégájával kapcsolatos gyanúi közlésére.

Napi Gazdaság
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Évi 70 millió forintos fizetésért keresnek háziorvost

Évi 150 ezer fontért, azaz mintegy 70 millió forintért keresnek az Egyesült Királyság legtávolabbi, legeldugottabb szigeteinek háziorvosi... Teljes cikk

Ittasan dolgozó buszsofőr ellen mondták ki az ítéletet

Nem jogerősen egy év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt az Egri Járásbíróság egy ittasan dolgozó buszsofőrt Egerben - közölte a Heves... Teljes cikk

Autószerelő drogdíler ellen emeltek vádat, aki műhelyében árulta a kábítószert

A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem, új pszichoaktív anyaggal... Teljes cikk