Megjelent: 5 éve

A 15-24 éves diákok fele dolgozik

A Magyarországi Diákvállalkozások Országos Érdekképviseleti Szövetsége tagszervezeteinek kötelékében a diákok 60%-kal több bevételt termeltek az év első nyolc hónapjában: a tavalyi év azonos időszakához képest 15 helyett közel 25 milliárd forintot, ami szektor szinten majd 50 milliárdot jelent. 2017-ben ezt az összeget, mint személyes jövedelmet, egy teljes év alatt keresték meg. Az iskolaszövetkezeti szféra egészét tekintve a 15-24 év közötti fiatalok fele dolgozik a tanulás mellett - írják sajtóközleményükben.

images

images

A megközelítőleg 14 legjelentősebb iskolaszövetkezetet­ tömörítő Magyarországi Diákvállalkozások Országos Érdekképviseleti Szövetsége adatai szerint, míg 2016-ban 90 176 fő dolgozott a DiákÉSZ berkein belül, 2017-re ez a szám már 94 224 főre növekedett, ami 2018-ban már az első 8 hónapban 87 564 fő volt. Ez az éves trendeket tekintve azt vetíti előre, hogy az idei évben a végleges szám 95-100 ezer fő környékén fog alakulni. Tekintve, hogy a DiákÉSZ szereplői a teljes iskolaszövetkezeti szektor nagyjából felét képviselik, ugyanakkor korrigálva azon ténnyel, hogy egy diák több szövetkezetnél is vállalhat munkát, a teljes iskolaszövetkezeti szektor által foglalkoztatott diáklétszám 2018-ban kb. 180 000 fő körül várható, ami a 15-24 év közötti fiatalok felét jelenti.

A KSH adatai alapján 2016-ban 345 800 fő volt a 15-24 éves korosztályban, aki tanulmányokat folytatott, ugyanez a szám 2017-ben 338 000 fő. 2018-ra vonatkozóan még nincs KSH adat, azonban feltételezhető, hogy ebben a nagyságrendben marad a tényleges létszám, ami közel 350 000 főt jelent.

A fentieket összevetve látható, hogy a DiákÉSZ által tömörített iskolaszövetkezetekben dolgozó diákok száma 2016-ban a 15-24 éves korosztály 26%-a, 2017-ben 27,88%-a. A 2018-as becslés a teljes iskolaszövetkezeti szektor összes 15-24 év közötti fiatalhoz viszonyított aránya idén 50% körül alakul, tehát a diákok életében igen jelentős intézményről beszélünk, melynek hatékonysága és értéke a munkaerő-piaci szereplők számára sem kérdéses, hiszen évről évre stabilan növekvő ledolgozott munkaóraszám és árbevétel jellemzi a szektort.

Az idei nyarat - a korábbi évekhez hasonlóan - az évközben megszokottnál magasabb érdeklődés jellemezte. A diákok a könnyű fizikai, irodai munkák közül válogattak leginkább, de természetesen mindig népszerűek ilyenkor a Balatonnál vagy vízpartoknál, aquaparkokban végezhető diákmunkák is. Az iskolaszövetkezetek feladata, hogy összekapcsolják a diákok érdeklődési körének megfelelő munkákat az őket megbízó partnercégek igényeivel, mely a számokat látva megállapítható, hogy a mögöttünk álló hónapokban is sikeresen lett teljesítve.

Fotó: Pixabay
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Melyek a legnépszerűbb diákmunkák és mennyit lehet keresni?

60 ezer látogatóval minden rekordot megdöntött a januári Educatio oktatási kiállításon résztvevők száma. A vágyott diploma azonban rengetegbe... Teljes cikk

Felmérés: minden második fiatal külföldre menne dolgozni 10 év múlva

Négyből három 16 és 24 év közötti magyar fiatal gondolja úgy, hogy pályakezdőként nem könnyű manapság elhelyezkedni – derül ki az OTP Fáy... Teljes cikk

Milyen a tökéletes munkahely a Z-generáció szerint?

A Z-generáció az első olyan nemzedék, amelyik nem ismeri az internet előtti világot. A korszakváltó korosztály világlátása, és életcéljai is sok... Teljes cikk