kapubanner for mobile
Megjelent: 5 éve

Nyári munka: miért jó a munkaadónak, mit vár a diák?

A tanév végének közeledtével, a nyári szünet előtt máris érezhetően nőtt a munkát kereső diákok száma. Azok a fiatalok, akik nyáron dolgozni szeretnének, már most elkezdik felmérni a lehetőségeiket, hogy a nyárra biztos helyük legyen.

images

Ez a munkáltatóknak is éppen kapóra jön, mert a legtöbb cég éppen a nyári időszakban küzd a munkaerőhiány problémájával: a nyári szabadságolások időszakában érzékelhető nagyobb leterheltség minden kollégát érint. Az így kieső munkaórákat sok cég határozott idejű szerződéssel foglalkoztatott dolgozókkal próbálja ellensúlyozni, de érdemes erre egy még egyszerűbb megoldást választani: a diákmunkát.

Ezzel a munkaadók nem csak a toborzással járó rengeteg időt és adminisztratív feladatot spórolhatják meg, hanem az emberi erőforráshoz kapcsolódó ráfordításokon is csökkenthetnek, hiszen az iskolaszövetkezeteken keresztül foglalkoztatott diákok munkabére járulékmentes. Ráadásul a diákok esetében szabadságok, betegszabadságok idejére sem szükséges bért fizetni, így a cégnek csak a valóban ledolgozott munkaórákat kell honorálnia.
A diákmunkaerő abban az esetben is hasznos, ha egy cég egy nagyobb, időszakos kampányt tervez, ami a szokottnál több munkaidőt igényel, vagy akkor is, ha egy cégnél a sok rutinmunka és adminisztrációs feladat túl sok időt vesz el a kollégáktól.

A diákok általában kétféle okból keresnek munkát a nyárra: egy részüket kizárólag a pénzkeresési lehetőség vonzza, míg a többiek szakmai tapasztalatot szeretnének szerezni. Az előbbi csoportba tartozó fiatalokat a nem szakmai munkák esetében leginkább magasabb bérezéssel és rugalmas munkaidővel lehet motiválni, míg az utóbbiak számára a jó fizetés mellett az izgalmas, a tanulmányaikhoz kapcsolódó pozíciók élveznek előnyt az álláskeresésnél.

A diákok bérigénye átlagosan óránként nettó 1.000-1.100 Ft körül van, de ez a szakmai gyakornoki munkák esetében általában magasabb, inkább nettó 1.200 Ft/óra feletti bérigény jellemző. A szakmai fejlődésre vágyó diákok szemében munkahelyválasztásnál az is mérvadó lehet, ha egy cégnél lehetőség van a kötelező szakmai gyakorlati idő eltöltésére, utazási támogatás igénylésére, esetleg csapatépítő eseményeken, továbbképzéseken való részvételre, vagy később szakmai előrelépésre.

Y Generáció Iskolaszövetkezet
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Íme az UniYou Év Diákmunkahelye pályázatának győztesei

Hiánypótló kezdeményezést indított el tavaly az UniYou digitális iskolaszövetkezet, amely a diákmunkában dolgozó fiatalok számára hirdetett... Teljes cikk

A friss diplomások 78 százaléka már egyetemi tanulmányai alatt is dolgozott, sokan mennének külföldre

A tanulás melletti munkavégzés leginkább a nem nappali munkarendben tanuló hallgatókat jellemzi. Teljes cikk

Melyek a legnépszerűbb diákmunkák és mennyit lehet keresni?

60 ezer látogatóval minden rekordot megdöntött a januári Educatio oktatási kiállításon résztvevők száma. A vágyott diploma azonban rengetegbe... Teljes cikk