Megjelent: 17 éve

Kmetty József lett idén az Év Informatikai Cégvezetője

Kettős sikert aratott a Kürt Információbiztonsági és Adatmentő Zrt. az Informatikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) 10. jubileumi díjátadóján. Kmetty József, a Kürt vezérigazgatója az "Év Informatikai Cégvezetőjének" járó Gyurós Tibor díjat vehette át, Kürti Sándort, a cég elnökét pedig az informatikáért tett erőfeszítéseiért a szakma jubileumi "Pro IVSZ" különdíjban részesítették.

Idén tizedik alkalommal adta át az Informatikai Vállalkozások Szövetsége az informatikai szakma kiválóságainak elismerésére létrehozott Gyurós Tibor díjat. A rangos elismerésért a hazai informatika elsőrangú vezetői szállnak ringbe évről évre. A díjat olyan kiemelkedő informatikai menedzser kapja minden évben, aki tevékenységével jelentős mértékben hozzájárult a hazai informatika fejlődéséhez. A pályázatokat 12 fős független szakmai bizottság bírálja el.

Az "Év Informatikai Cégvezetője" címet 2007-ben a Kürt Zrt. három éve kinevezett vezérigazgatója, Kmetty József nyerte el. Kmetty a díjat a Kürt gazdasági fejlődésének és külföldi terjeszkedésének megvalósításában nyújtott munkájáért, a cég elismert hazai és külföldi üzleti sikereiért, valamint az innovatív ötletek és a Kürt példaértékű cégkultúrájának megvalósulásához való hozzájárulásáért kapta. Azon cégek közül, amelyek vezetői az elmúlt 10 évben megkapták ezt a címet, a Kürt az egyetlen, amely háromszor részesült ebben az elismerésben: az idei díjat megelőzően, Kmetty József elődje, dr. Kürti Sándor, a Zrt. elnöke, a korábbi díjazottak között két alkalommal is szerepelt már (1997-ben és 1998-ban).

A tegnap esti jubileumi díjátadó IVSZ gálán kitüntető elismerésben részesült a cég tulajdonos-elnöke is: az IVSZ-ért tett erőfeszítéseiért dr. Kürti Sándor a szakma "Pro IVSZ" díját vehette át.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta a Magyar Innovációs Nagydíjat

Átadták a 32. Magyar Innovációs Nagydíjat kedden a Parlamentben, a díjat az idén az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta az érelmeszesedés kockázatát... Teljes cikk

Megkezdte a munkavállalók toborzását az épülő debreceni gyárába a kínai Eve Power

Az Eve Power megkezdte a munkavállalók toborzását a tervek szerint 2025 végére felépülő debreceni akkumulátorcella-üzemébe - közölte a projekt... Teljes cikk

160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten

A Schedl német autóipari vállalat 40 milliárd forintos beruházása nyomán 160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten - jelentette be... Teljes cikk