kapubanner for mobile
Megjelent: 17 éve

Megnövelik a vállalati képzésekre fordítható keretet

Több mint duplájára emeli a vállalati képzések támogatására kiírt uniós pályázat keretét a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) a Szociális és Munkaügyi Minisztériummal való egyeztetés után - írja a Világgazdaság.

A képzési pályázat sikere azt mutatja, hogy a mikro- és kisvállalkozások felismerték: elsősorban munkavállalóik képzésén, oktatásán keresztül juthatnak piacképes tudáshoz, amellyel javíthatják versenyképességüket - fogalmazott Bajnai Gordon fejlesztéspolitikai kormánybiztos.

A rendkívül sikeresnek bizonyult, TÁMOP-2.1.3/07/1-es jelű kiírásra már az első napokban a rendelkezésre álló keretet meghaladó igénylés érkezett be. A túljelentkezés miatt április 6-án 24 órától le kellett zárni a pályázatot. Így végül az első összesítés szerint 400 vállalkozás pályázott, és az igényelt támogatás meghaladja az eredetileg meghirdetett keret több mint két és félszeresét a Társadalmi megújulás operatív program mikro- és kisvállalkozások munkahelyi képzését támogató kiírásánál.

A kilátásba helyezett keretnöveléssel az eredetileg tervezett száz nyertes helyett várhatóan több mint háromszáz mikro- és kisvállalkozás juthat támogatáshoz alkalmazottainak képzésére - olvasható a lapban.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A tanár is munkavállaló!?

Employer branding, toborzás, munkáltatói márka, karrierút, megtartás, juttatások, bérbenchmark stb. Szinte már elcsépelt szavak, unalomig... Teljes cikk

Megállítható-e a képzett munkaerő külföldre áramlása?

A brain drain, azaz „agyelszívás” a magasan képzett munkavállalók elvándorlását jelenti egy fejlettebb, magasabb életszínvonalat biztosító... Teljes cikk

Hányan vannak azok, akik munka nélkül egyáltalán nem engedhetnék meg maguknak a tanulást?

Az Eurostudent legfrissebb felmérése szerint hazánkban a felsőoktatásban tanuló hallgatók egynegyede (25%) közepes anyagi nehézségekkel küzd, míg a... Teljes cikk