Megjelent: 6 éve

Aláírásgyűjtés az otthoni ápolási díj emeléséért

A Lépjünk, hogy léphessenek! Közhasznú Egyesület aláírásgyűjtésbe kezd azért, hogy emelkedjen az otthoni ápolásért járó díj. Azt szeretnék, ha legalább a minimálbér összegét megkapják azok, akik családtagjukat gondozzák - számol be róla a HírTV.

Jelenleg 52 ezer forintot kap az a közel 12 ezer ember, aki otthon ápolást végez, ez sem a gyógyszerekre, sem a megélhetésre nem elegendő - derül ki a HírTV riportjából.

„Ezek a hozzátartozók, akik ápolják őket, jelenleg egy segélyt kapnak, akár 20-30 éven keresztül, aminek a legmagasabb összege 52 ezer forint, ami az emelt családi pótlékkal együtt 75 810 forint" - Csordás Anett, az egyesület elnöke.

Úgy gondolják, hogy ebből nem lehet megélni két embernek, így azt szeretnék, hogy az otthonápolást elismerjék munkaviszonynak, foglalkoztatási jogviszonynak, és legalább a minimálbér összege járjon érte.

HírTV
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Romlott a fizetésünk értéke - mutatjuk a legfrissebb számokat

2023-ban a bruttó átlagkereset 571 200, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 393 700 forintot ért el. 2023-ban a bruttó és... Teljes cikk

Logisztika, beszerzés - mutatjuk, hogy alakulnak a fizetések és a nemek közötti bérszakadék

A széles értelemben vett – a logisztikát és a beszerzést is magában foglaló – ellátásilánc-menedzsment területén dolgozók az előző évekhez... Teljes cikk

SZJA 2024

Minden a személyi jövedelemadóról. Áttekintettük, hogy idén meddig kell benyújtani az szja-bevallásunkat, kiknek, mennyit vonnak, milyen... Teljes cikk