kapubanner for mobile
Megjelent: 17 éve

Az APEH jól céloz: a minimálbéresek is aggódhatnak

Az idei évre kitűzött tízezer vagyonosodási vizsgálatból már négyezret megkezdett az APEH. A hivatal elég jól céloz, az esetek kilencven százalékában nagyobb "gondokkal" küszködő adózók kérnek jogi segítséget - mondta a Napi Gazdaságnak Kocsis Zoltán, a Dr. Vilmányi Ügyvédi Iroda munkatársa.

Eddig a vizsgálatra történő kijelölés alapja elsősorban a céges tagi kölcsönállomány, az ingatlanvagyon, valamint a közérdekű bejelentés volt, de előfordul az is, hogy minimálbérre bejelentett, ám autót vásárló vagy lízingelő alkalmazottakat jelölnek ki vizsgálatra.

A lap arról is beszámol, hogy amennyiben az APEH már kézbesítette az ellenőrzésről szóló értesítést vagy a megbízólevelet, akkor önrevízióra, vagyis a korábban leadott bevallások módosítására már nincs lehetőség. Kocsis Zoltán azonban úgy véli, hogy ha elég éber az adózó, akkor még időben beadható az önellenőrzés. Az APEH a magas tagi kölcsönállománnyal rendelkező cégeket először célellenőrzéssel vizsgálja, amelynek során bekéri a könyvelőtől a megfelelő szerződéseket is. Ilyen esetben a kölcsönnyújtó szinte biztosan számíthat a vagyongyarapodási vizsgálatra.

Kocsis szavaiból az is kiderült, hogy az eljárások kifejezetten felgyorsultak, a teljesítménykényszer miatt a revizorok próbálják mihamarabb lezárni az ügyeket. A törvény 90 napot ad egy vizsgálat lefolytatására, ám Kocsis információi szerint az adóhivatal vezetése sokkal rövidebb határidőt szab a revizoroknak, akik viszont az ügyfeleket sürgetik. Így nincs idő az iratok megfelelő összeszedésére és a nyilatkozattételre való felkészülésre.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Fülöp Attila: Magyarországon csaknem 50 százalékos a megváltozott munkaképességű emberek foglakoztatási rátája

A Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára elmondta, jelenleg 150 ezer megváltozott munkaképességű embernek van munkahelye. Teljes cikk

Felmérés: így hat a fizikai dolgozókra a munkahelyi zenehallgatás

Egy friss kutatásban mindössze a dolgozók 6 százaléka érezte úgy, hogy a zene elvonja a figyelmét a munkáról. Teljes cikk

Mesterséges intelligenciával alkotott műsorvezető mutatkozott be a köztévén

A mesterséges intelligencia (MI) segítségével megalkotott műsorvezető mutatkozott be a Duna tudományos-ismeretterjesztő műsorában, a Deltában -... Teljes cikk