Megjelent: 5 éve

Egyre többen hagyják ott az egyetemet a diploma megszerzése előtt

Egy 2010-ben indított, műszaki alapszakosokról készített kutatásból kiderült, hogy 10-ből 4 hallgató elhagyja az egyetemet még az abszolutórium megszerzése előtt. Az esti és a levelező tagozatosok közül minden harmadik diák szerez diplomát. A lemorzsolódás a kormány által preferált területeken a legmagasabb - írja az eduline.hu

Van, akinek azért kell elhagyni az egyetemet, mert a tanulmányi átlaga miatt átkerül a fizetős képzésre, van aki nem teljesíti a képzési követelményeket, a megengedettnél többször fut neki a javító- és ismétlővizsgáknak, esetleg fizetési hátralékuk van. Sokan pedig önszántukból hagynak fel tanulmányaikkal - írja a lap.

A műszaki BSc-szakosok majdnem negyven százaléka lemorzsolódott, a hallgatóknak alig több mint 41 százaléka fejezte be sikeresen a tanulmányait - ez derül ki a Felsőoktatási Pályakövetés 2016 adatait feldolgozó friss elemzésből.

A többi képzési területen sem sokkal jobb az arány, a 2010-ben felvettek mindössze 53,5 százaléka fejezte be sikeresen a tanulmányait 2015-ig, 33,6 százalékuk lemorzsolódott, 13 százalékukat az „egyéb” kategóriába sorolták az elemzők, közéjük tartoznak például azok, akik szakot váltottak, és öt éven belül nem fejezték be a tanulást.

A részidős képzések 2010-ben kezdett hallgatóinak 54 százaléka sikertelenül folytatott egyetemi-főiskolai tanulmányokat, míg a nappali tagozatosok körében ez az arány „mindössze” 36 százalék.

A fizetős szakokon sem jobbak az eredmények: a 2010-es évfolyam költségtérítéses hallgatóinak mindössze negyede tudta befejezni a tanulmányait, 54 százalékuk lemorzsolódott.

A lemorzsolódók aránya az alap- és osztatlan szakokon a legmagasabb, míg a mesterképzéseken jóval alacsonyabb.

eduline.hu
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Pölöskei Gáborné: az idei év a látványos fejlesztések éve lesz a szakképzésben

A fiatalok, kezdők fizetését mindenképpen följebb kell emelni, hogy egy magas szintről kezdődjön a szakképzésben a bérezés - mondta el Pölöskei Gáborné. Teljes cikk

Tanárképző kar alakul a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen

Tanárképző kart hoz létre a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE). A leendő hallgatókat 2025-től fogadó, Nemeskürty István író, irodalom- és... Teljes cikk

Csák János: Sikeres a felsőoktatás átalakítása

A 320 ezer felsőoktatásban tanuló hallgató közül 43 ezren külföldiek - számolt be róla a kulturális és innovációs miniszter. Teljes cikk