kapubanner for mobile
Megjelent: 17 éve

Az OKM szerint alaptalanok a kifogások a PDSZ részéről

Az oktatási tárca alaptalannak tartja a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) hétfőn módosított közoktatási törvénnyel kapcsolatos kifogásait, mert a tárca szerint egyrészt kikerült a módosításból az a passzus, amely a közalkalmazotti törvénynek mondott volna ellent, másrészt a kötelező óraszámon felül elrendelhető "ingyenmunka" minden vonatkozását hatályon kívül helyzete a parlament - mondta Arató Gergely oktatási és kulturális államtitkár a Független Hírügynökségnek.

Ennek ellenére a PDSZ szerint csak részben oldódott meg a pedagógusok ingyenmunkája, mert abban az esetben, ha valaki a kötelező óraszám keretet csak szabadidős tevékenységgel tudja kitölteni, a törvény nem ad lehetőséget arra, hogy ezt kifizessék neki. Arató Gergely válasza erre a felvetésre az volt, hogy a pedagógus alapbér feltétele a heti 22 óra teljesítése, ezt minden tanárnak teljesíteni kell így vagy úgy.

A PDSZ szerint az is aggályos, hogy a közalkalmazotti törvény módosításával a pedagógusoknak is kötelező lesz a gyakornoki idő letöltése, ezzel a frissen kezdett tanárokkal is csak határozatlan idejű szerződéskötésre lesz módjuk az intézményeknek, tehát bármikor elbocsáthatók lesznek. Ez a PDSZ szerint ellentmond a közalkalmazotti törvénynek, melyben az áll, hogy a pályakezdőt minimum egy, de maximum öt évre, határozott időre kell alkalmazni. A tárca erre reagálva elmondta, hogy még a hétfői végszavazás előtt kivették a passzust a közoktatási törvényből, így nincs szó ellentmondásról.

edupress.hu
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Állásbörzét és karriernapot rendeznek a Debreceni Egyetemen

A Debreceni Egyetem (DE) központi épületének díszudvarán nyolcvan munkáltató várja standjánál az érdeklődő hallgatókat szerdán a régió... Teljes cikk

Az egyetemi oktatót átlagfizetése alacsonyabb mint a pályakezdő tanároké

Az LMP szerint felháborító, hogy a magasabb egyetemi fokozatokban kapható átlagfizetés alacsonyabb, mint a gyakornoki státuszban dolgozó pályakezdő... Teljes cikk

Már lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra

Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A program az Európai szociális alap plusz társfinanszírozásával, a... Teljes cikk