kapubanner for mobile
Megjelent: 17 éve

Kevesebb az egyéni vállalkozó

Az elmúlt félév során nőtt a bejegyzett vállalkozások száma Magyarországon, de ezzel sem érjük el az egy évvel ezelőtti szintet - derül ki a KSH közleményéből.

Újra növekvőben van a vállalkozókedv hazánkban, de az újonnan regisztrált vállalkozások száma még mindig messze elmarad a tavalyi év azonos időszakában mérttől.

A bejegyzett vállalkozások száma január óta 6 ezerrel, 1 millió 282 ezerre emelkedett, de ez így is alacsonyabb az egy évvel ezelőtti 1 millió 309 ezres értéknél. A vállalkozások száma az első félévi emelkedés ellenére is 2,3 százalékkal elmarad az egy évvel ezelőtti szinthez képest.

Az egyéni vállalkozókedv csökkent, hiszen a vállalkozások száma kizárólag a társas vállalkozások számának emelkedésének köszönhetően nő. Az egyéni vállalkozások száma 669 ezer volt, azaz januárhoz képest több mint 1000-rel csökkent.

Napi Online

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Már lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra

Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A program az Európai szociális alap plusz társfinanszírozásával, a... Teljes cikk

Dobrev Klára: Európában Magyarországon költik a legkevesebbet a nyugdíjakra

Európában Magyarországon költik a legkevesebbet a nyugdíjakra, idős honfitársainkra - mondta a Demokratikus Koalíció (DK) EP-képviselője szombati... Teljes cikk

Új vállalkozásfejlesztési központot hoztak létre a romák elhelyezkedésének támogatására

Az ország első, kifejezetten hátrányos helyzetű emberek támogatására, mentorálására létrehozott vállalkozásfejlesztési központja segély... Teljes cikk