kapubanner for mobile
Megjelent: 4 éve

Merkely Béla: A fiatalok már 14 évesen az egészségügyi munka közelébe kerülhetnek

A Semmelweis Egyetem rektora az intézményben folyó képzésről mesélt az InfoRádióban.

Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora volt az InfoRádió Aréna című műsorának vendége. Augusztus óta az intézmény már négy szakképző középfokú iskolát tart fenn. Az iskolákban nappali rendszerű, valamint felnőttoktatási formában is tanulhatnak a diákok.

Merkely Béla szerint a tanulók így már 14 évesen a közelébe kerülhetnek az egészségügyi munkának. „Akkor a fejlődésüknek azon stádiumában vannak, ami talán a legérzékenyebb. A beteg iránti empatikus, talán csúnya, de altruista hozzáállással ekkor azonosulnak: maguk elé sorolják a beteget és hátravonulnak” - mondta a műsorban, hozzátéve, hogy a tanulók már technikumszerű képzést kapnak. „A négy középiskolai év mellé egy év gyakorlatot rendelnénk, ami már az egyetem klinikáin folyna, ezzel együtt képeznénk a szakdolgozókat. Innen persze lehet fölfele még a különböző érdeklődésnek megfelelően választani, dietetikussá, védőnővé, bármivé lehet válni. De az is lehetséges, hogy aki az ágy mellé szeretne kerülni, a betegellátásban szeretne dolgozni mihamarább vagy specializálódni intenzív, illetve gyermekellátásra, annak is megteremtsük a lehetőségét” - fejtette ki a Semmelweis Egyetem rektora. Mint kiemelte, a kórházi szakdolgozók sokkal hamarabb elkerültek a kórházi ágytól, amikor kizárólag felsőfokú intézményben képezték őket. Merkely Béla szerint a fiatalok motivációját úgy lehet hosszú távon fenntartani, ha a szakma elég érdekes és a vezető bizonyos élethelyzetekben rugalmasan kezeli a munkaidőt.

Mint rámutatott, kutatás és az innováció egyre nagyobb hangsúlyt kap a Semmelweis Egyetemen:
Ahhoz, hogy azt a hatalmas fejlődést, amit a technológia az orvostudománynak ad, valahogy ki tudják aknázni, ahhoz pénz kell. A bevételt kutatásból és innovációból lehet megteremteni. Ezt tovább forgatva lényegesen tudjuk javítani a betegellátás minőségét” - mondta.

InfoStart
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk

Szakképzés 4.0. - így zajlik a fejlesztés

A 21. századi szakképzőintézmény-fejlesztési program beruházásai, korszerű eszközbeszerzései a minőségi oktatást segítik, és hozzájárulnak... Teljes cikk