kapubanner for mobile
Megjelent: 6 éve

A pünkösdi hosszú hétvége segíthet a lejáró 2016-os SZÉP kártyás juttatások felhasználásában

Két héttel a lejárat előtt a tavalyi 2 milliárdnál jóval magasabb, mintegy 3,5 milliárd forintnyi összeg vár még elköltésre a munkavállalók 2016-os SZÉP-kártyás juttatásaiból. A határidőt követően a kártyakibocsátó cégek a fennmaradó összegeket a hatályos rendelkezések szerint eljárva a munkáltatóknak utalják vissza. A BDO Magyarország alábbi összefoglalója röviden eligazít arról, hogy a SZÉP-kártya birtokosai hogyan ellenőrizhetik lejáró egyenlegüket, és milyen lehetőségeik vannak arra, hogy a fennmaradó rövid időszakban hatékonyan tudják felhasználni a fennmaradó összegeket.

images

Makár Andrea, a cég vezető cafeteria tanácsadója szerint "a pünkösdi hosszú hétvége sokak számára kínál majd ideális lehetőséget a pihenéshez kapcsolódó juttatások elköltésére, de azoknak sem kell kétségbe esniük, akik ezt az időszakot nem tudják kihasználni: a lejáró összeggel egy későbbi (nyári, vagy akár jövő évi) foglalás előlegét is kiegyenlíthetjük.”

A SZÉP-kártya tulajdonosai a szolgáltatók online felületén regisztrálva egyszerűen ellenőrizhetik, egyenlegüknek mekkora része jár le május végéig. A regisztráció során megadott e-mail címre a szolgáltatók automatikusan küldenek tájékoztatást a közelgő lejáratról és az érintett összegről egyaránt.”

Nagyobb fennmaradó összeg esetén célszerű belföldi szállásra költeni az összeget, ez a szolgáltatás ugyanis (a fürdőszolgáltatáshoz hasonlóan mindhárom alszámláról (szállás, vendéglátás, rekreáció) fizethető. Szintén ezek az elfogadóhelyek kínálnak arra is lehetőséget, hogy több alszámla maradványösszegeit kombinálva, egy helyen lehessen felhasználni. Erről a szándékról azonban az adott elfogadóhelyet előzetesen tájékoztatni kell. Érdemes azonban azt is tudni, hogy a juttatás többek között uszodákban, fürdőkben, különböző kulturális eseményeken (például egyes fesztiválokon), sőt, bizonyos gyógyászati szolgáltatóknál is felhasználható. A jó idő beköszöntével a kisebb fennmaradó összegek egyaránt felhasználhatók állatkertben, vidám- és szabadidőparkokban, de akár táboroztatás, lovasoktatás vagy sporthorgászat is fizethető ebben a formában.

Magyarországon ma több mint 14 ezer szálláshelyen, 23 ezer vendéglátóhelyen és 18 ezer rekreációs helyen fogadják el fizetőeszközként a SZÉP-kártyát - a fenti számsorban a többféle szolgáltatást kínáló elfogadóhelyek többször is szerepelnek. A BDO idei felmérésének adatai szerint a kártyabirtokosok a SZÉP-kártya összegeinek 63 százalékát kérik a vendéglátás alszámlára, szálláshelyre a juttatások 24, míg rekreációra 13 százalékát szánják e juttatásoknak.

„A Nemzetgazdasági Minisztérium áprilisban elfogadott rendelete időben is rugalmasabbá teszi majd a SZÉP-kártya juttatások felhasználását: a jövőben a kártyakibocsátó pénzintézetek a fel nem használt összegeket nem emelik le a számlákról, csupán havonta legfeljebb 3 százalékkal csökkentik majd. Ezt a rendelkezést azonban a jövő évben lejáró juttatások esetében fogják elsőként alkalmazni” - mondja a szakértő.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
5 milliárd forintnyi alvó pénz van a SZÉP-kártyákon

A megnövekedett költési kedv ellenére hozzávetőlegesen 5 milliárd forintnyi "alvó pénz" ragadt benn a SZÉP-kártya tulajdonosoknál. A kártyákon... Teljes cikk

Melyek a legnagyobb egészségpénztárak?

Három nagy szereplő határozza meg az egészségpénztárak piacát. A tavalyi évben mind taglétszámban, mind vagyonban nőtt a piac. Kik a nagy... Teljes cikk

Juttatási keret 2024-ben

Már 2022-ben látszott, hogy a 2019 óta tartó juttatási keret csökkenésének trendje megfordult. Az éves keretösszeg 2024-re is további növekedést... Teljes cikk