Szerző: Berta László
Megjelent: 7 éve

A jó álláskereső arról beszél a HR-eseknek, ami őket érdekli

„Álláskeresésem elején túl őszinte voltam, de azután rájöttem, hogy elég a pozitív oldalamat megmutatni a HR-eseknek, és azt mondani, ami őket érdekli” - Márton tanult a saját hibáiból és ezért fel is vették.

images

images

November közepén találkoztunk Mártonnal és karriertanácsadójával. Azóta sok állásinterjún járt, volt, hogy több kört ment egy cégnél, de semmi nem jött össze. Közben megváltozott - állítja, hogy az utóbbi időben már nem vette a szívére, ha nem szólt vissza az álláshirdető.

„Az álláskeresésem kezdetén hihetetlen módon naiv voltam. Többet feltételeztem azokról, akikkel szembe kerültem. Például egy cég két hónapig hitegetett állással, de nem történt semmi. Rájöttem, hogy nem hagyatkozhatok olyan emberekre, akiket alig ismerek, mégis hatással vannak a jövőmre. Csak abban hiszek, ami ott van előttem a papíron aláírva. Racionálisabban látom a világot.”

Panaszra azért nincs oka, sok tapasztalatot gyűjtött, és egy hete munkába állt. Számlafeldolgozással foglalkozik egy mezőgazdasági multinál, elégedett a bérével, előrelépésben gondolkodik, hosszú távra tervez.

Márton és karriertanácsadója, Gergő

Korábbi interjúnkban informatikai érdeklődéséről írtunk, és arról, hogy pörgős-kommunikálós helyre vágyik, most azonban más jött össze: „Tetszik az új munkahely, úgyhogy egyáltalán nem bánom az irányváltást” - mondta Márton.


Stratégiaváltás



„Álláskeresésem elején túl őszinte voltam, de azután rájöttem, hogy elég a pozitív oldalamat megmutatni a HR-eseknek, és azt mondani, ami őket érdekli. Olyan is volt, hogy a HR-es megijedt tőlem. Talán túl magabiztos voltam. Sokszor éreztem, hogy nem hiszik el nekem, amit mondok. Sok interjún hullottam ki a sokadik körben” - mondta Márton.

Mélyebbre ásva az emlékeiben eszébe jutott egy példa: „Jó ideig rosszul adtam elő, hogy sok sportágat kipróbáltam, mert ebből voltak, akik azt a következtetést vonták le, hogy nem vagyok kitartó, holott az volt benne, hogy új kihívásokat keresek. Miután rájöttem erre, már tudtam, hogy mi a helyes beszéd.”

Amiatt egy cseppet sem aggódik, hogy kölcsönzött dolgozóként alkalmazzák. Idővel szeretne egy határozatlan idejű szerződést, de fontosabbnak tartja, hogy levegőhöz jutott, mert már nagyon szorította a pénztelenség is. Kockázatot egyáltalán nem lát új munkahelyén, de kihívást igen, ugyanis az élelmiszeripar teljesen új terület számára:

„Sokkal jobban megmozgat, mint a korábbi állásom egy autókölcsönzéssel foglalkozó multinacionális cégnél” - mondta.
álláskeresés

A terveiről annyit mondott el, hogy a legfontosabb számára, hogy közös jövőjüket tervezik a barátnőjével. Idén egy írországi utazásra is készülnek.

Márton sosem volt spórolós, de azért racionálisan látja az életet: „Ha választanom kellene egy Opel Astra és egy Ferrari között, inkább az Astrát választanám.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Kiábrándítóan lassan növekszik a női vezetők száma - mutatjuk, hogy befolyásolja ezt a rugalmas munkavégzés

Miközben a nők által betöltött felsővezetői pozíciók aránya világszerte 19,4%-ról 33,5%-ra nőtt két évtized alatt, a fejlődés... Teljes cikk

Hogyan építsük a vállalati kultúrát hibrid munkavégzés esetén?

A csapatépítés ösztönzésével, az eredmények jutalmazásával, a kommunikáció támogatásával és a munka-magánélet egyensúlyának... Teljes cikk

Így járulhat hozzá a HR a vállalati sikerhez: a HR-es mint az üzleti stratégiaalkotás résztvevője

A HR szakembereknek részt kell venniük az üzleti stratégiaalkotásban, ennek érdekében érdekében szükséges az üzleti gondolkodás fejlesztése, hogy... Teljes cikk