kapubanner for mobile
Megjelent: 4 éve

A kormány 840 millió forintból emeli a külhoni lelkészek jövedelemkiegészítését

Két részletben megkétszerezi a határon túli lelkipásztorok jövedelemkiegészítő támogatását a kormány - jelentette be Balog Zoltán református lelkész.

images

Kifejtette, jelképes, hogy éppen a trianoni évfordulóhoz kapcsolódva döntött a kormány arról: megduplázza a határon túli településeken tevékenykedő lelkipásztorok jövedelemkiegészítő támogatását. A döntés szerint még az idén 60 százalékkal növelik a kiegészítést, a fennmaradó hányadot pedig a jövő évtől kapják meg az érintettek.

Balog Zoltán hozzátette: a jövedelemkiegészítést felekezettől függetlenül minden olyan területen megkapják, ahol magyar ajkú hívek között szolgálnak lelkészek. Az idei kiegészítésre 252 millió forintot, a jövő évire pedig további 420 millió forintot fordítanak, így összesen 840 millió forintot tesz ki a külhoni lelkipásztoroknak szánt éves támogatás összege.

A miniszterelnöki biztos emlékeztetett: nagyon fontos az egyházak kultúrát, hitet és anyanyelvet megtartó szerepe és annak erősítése. A lelkipásztorok azok, akik az elmúlt száz évben a folytonosságot képviselik a trianoni határokon kívül a magyar közösségekben.

Felidézte azt is, hogy ezt a támogatási formát 2001-ben, az első Orbán-kormány idején Semjén Zsolt akkori helyettes államtitkárral közösen kezdeményezték és indították el.

Az MTI kérdésére Balog Zoltán elmondta: jövedelemkiegészítő támogatásban közel háromezer határon túli lelkipásztor részesül, ők több mint háromezer településen szolgálják a hívek lelki életét.

A miniszterelnöki biztos még május végén jelentette be, hogy a kormány döntése szerint ugyancsak két lépésben megduplázódik a magyarországi kistelepüléseken szolgáló mintegy négyezer lelkész, pap és rabbi kiegészítő jövedelempótléka is. Az eddig 2,6 milliárd forintos támogatás növelésére idén plusz 1,6 milliárd forintot, a jövő évtől összesen 5,2 milliárd forintot fordít a kormány.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Így áll a munkaerőpiac 2024-ben: hány jelentkezést nyújt be egy átlagos álláskereső?

A jelentkezők többsége legalább kettő, de maximum öt helyre adja be egyszerre az önéletrajzát – többek között ez derült ki az 55. Műegyetemi... Teljes cikk

Égető dilemma: honnan lesz 300 ezer új munkavállaló Magyarországon?

Ambiciózus célt tűzött ki maga elé a kormány: 2030-ra 85%-ra szeretnék emelni a magyarországi foglalkoztatottsági rátát. Ehhez főleg a 15-29 éves... Teljes cikk

Hibázik az AI alapú toborzás is - könnyen kerülhetnek süllyesztőbe a legjobb jelöltek

A mesterséges intelligencia (AI) alapú toborzási szoftverek miatt sok potenciális jelölt is kieshet a rostán a kiválasztás folyamata során. Sok... Teljes cikk