Megjelent: 4 éve

Nincs olyan, hogy mesterterv relokáció esetén

Egy költözés komoly stresszt jelent. Ez fokozottan igaz abban az esetben, ha nem csak az ember lakhelye, hanem a munkahely, esetleg az ország, ahol él, és ezzel együtt minden egyéb körülmény is megváltozik. Márpedig ez a relokációval együtt jár. Rugalmasság nélkül ebben a helyzetben nem lehet boldogulni.

Először is rengeteg papírmunkával jár a relokáció, ami nem csak az esetleg szükséges vízum ügyintézését jelenti. Általában számos dolgot le kell zárni azon a helyen, ahol addig az ember élt: ingatlannal, közművekkel, oktatási intézménnyel kapcsolatosan. (Ha még ingatlan eladására is sor kerül, akkor az adminisztráció megsokszorozódik.) Esetleg megbízást adni valakinek, hogy helyettünk intézze a fennmaradó ügyeket, pláne, ha nem végleges költözést tervezünk.

Az embernek mindig több holmija van, mint amivel eredetileg számolt. Ha családdal költözünk, a mennyiség itt is hatványozódik. Érdemes alaposan, és jó előre átgondolni, hogy mi az, amit valóban magunkkal szándékozunk vinni, mire lesz tényleg szükség, és mi mindentől érdemes ebből az alkalomból megszabadulni. Ez nem kevés időt és gyakran lelkierőt vesz igénybe, így időben el kell kezdeni.

Egy ilyen folyamat esetén az ember általában rendelkezik terv(ekk)el, dátumokkal, stratégiával, de ebben a helyzetben az az igazi meglepetés, ha már az első variációt sikerül megvalósítani. Sokkal valószínűbb, hogy rendelkezni kell A,B,C, D … stb. tervvel, és ezeken is rugalmasan változtatni, ha szükséges. Hiszen egy relokáció esetén számos külső tényező, hivatal ügyintézésének ritmusa dönti el a helyzetet, ami rajtunk kívül áll. Így ha idegileg nem szeretnénk a folyamatban tönkremenni, akkor van néhány dolog, amivel megkönnyíthetjük a helyzetünket.

  • 1. Kezdjük el időben az ügyintézést, pakolást, szortírozást.
  • 2. Készüljünk fel, hogy ez érzelmileg is nehéz folyamat lehet.
  • 3. Készítsünk táblázatot az elintézendőkről - és vezessük, hogy az adott folyamatban, számlák lezárása, szolgáltatások felfüggesztése stb. hol tartunk -, mert ilyen mennyiség esetén könnyű megfeledkezni valamiről.
  • 4. Próbájunk meg előre tekinteni, a remélt cél és a relokációtól várt hozadék felé, amikor a sokadik tervünk esik kútba és igényel újratervezést.

Persze remek dolog, ha kapunk professzionális segítséget, legalább az út másik végén. Ha van valaki, aki az új helyen fogad, és segít beszerezni, megszervezni dolgokat ott, ahol még nem rendelkezünk helyismerettel. Aki esetleg felügyeli az előkészületi munkákat az ingatlanban, ahová megérkezünk, fogadja a bútorokat, mestereket, és nem utólag kell mindennek nekiállni.

Ha a relokációban érdekelt munkáltató segít ebben, akkor a munkavállaló zökkenőmentesebben tud komfortosabb körülmények közé kerülni, ami a munkakezdést is megkönnyíti, hiszen hamarabb tud az előtte álló feladatra fókuszálni.

Források: ITT és ITT.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Így változik a munkavállalási engedélyek kiadása Magyarországon 2024-ben

A 2024-es év fordulópontot jelent a magyar munkaerőpiac történetében. A munkavállalási engedélyezési rendszer átalakulása nem csak új... Teljes cikk

10 perc után tudják, ha valakinek mentális problémája van - hol lesz a határa a virtuális asszisztensek képességeinek?

Sok számadat látott már napvilágot arról, hogy a munkaerőpiac különböző szegmenseiben hány ember munkáját tudja majd helyettesíteni a... Teljes cikk

Több száz IT szakembert keres dubaji központjába az Emirates

Az Emirates több mint 200 tapasztalt IT szakembert hív a közel-keleti metropoliszba dolgozni, köztük Magyarországról is. Teljes cikk