kapubanner for mobile
APEH 
Megjelent: 19 éve

APEH - lemondott Király László György

Szerdán beadta lemondását az Adó-, és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal elnöke, Király László György. A hivatalos közlemény szerint Draskovics ellenvetés nélkül fogadta el a lemondást. Indoklása szerint "dinamikusabb, rugalmasabb" ellenőrzési tevékenységre van szükség a hivatali munka során.

Király László György, az APEH elnöke eddig tisztázatlan okok miatt lemondott posztjáról. Mint az a szerdai hivatalos közleményben áll: "Draskovics Tibor egyetért azzal, hogy szem előtt tartva az adófizetők érdekét, határozottabb, dinamikusabb, rugalmasabb, a változó körülményekre gyorsan reagáló ellenőrzési tevékenységre van szükség", ami a hivatal vezetőségének megújulását is szükségessé teszi.

A pénzügyminiszter egyelőre arról még nem tájékoztatott, hogy Király a későbbiek során a vállalat keretein belül marad-e és ha igen, milyen beosztásban. Mindazonáltal hivatalosan is nyilvánosságra hozták, hogy a megüresedett elnöki poszt várományosa Szikora János, akinek bizottsági meghallgatását Draskovics szerdán kezdeményezte az Országgyűlésben.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek