Megjelent: 6 éve

Kommunikáció felfelé és lefelé

Motivált dolgozó, új munkahelyen, komoly építkezést igénylő feladattal megbízva. Eleinte minden jól megy, de aztán valahol elakad a folyamat. Mai esettanulmányunk helyszíne egy bank, ahol Béla középvezetőként kezdett, saját részleget épített, ennek elismerése azonban munkáltatói részről hiányzott. Hogyan sikerült túllendülni a nehézségeken? Kökény Tibor, pszichológus írása.

Új munkahelyre, egy bankhoz került számítástechnikusként Béla. Előző munkahelyén leépítések történtek, ezt követően keresett állást, és egy hasonló munkakörbe vették fel. Az új közegben alsó-középvezetői státuszba érkezett, ahol hamarosan kiderült, hogy sokféle képességére és komoly munkabírására is szükség van. Így került egy kialakulófélben lévő részleg élére, ahol nemcsak az eddig meglévő munkacsoportokat kezdte irányítani és szervezni, hanem az új munkatársak kiválasztását is szervezte, interjúztatott.

Béla fiatal, lendületes jól kommunikáló személy volt, aki remekül duzzasztotta fel az addigi 20 fős stábot 55 főre. Ezzel a kialakuló új részleggel mindenki elégedett volt, hiszen a bank fontos részét képezték: jövőbeli fejlesztéseihez és egységes adatkezeléséhez járultak hozzá. Béla az új részleg teljes működését átlátta és kézben tartotta, míg Péter, Béla közvetlen felettese a bank fentebbi vezetőségével és a bankon kívül kommunikált. Az első negyedév nagy rohamát követően Béla kérte Pétert, hogy a pozícióját és fizetését tekintsék át, hiszen több olyan beosztott munkatársa lett időközben, akiket ő vett fel, és több fizetést kaptak nála. A kérést Péter többször is elodázta.

Kilépés a keretekből

Bélában ekkor merült fel, hogy megkeresi a felesége pszichológusát, hogy segítsen megoldani a helyzetét. Az első találkozás során, rövid ismerkedést követően, a munkahelyi állapotokat tekintették át. Gyorsan kiderült, hogy Béla remekül kommunikál, de beragadt az adott helyzetbe - a közvetlen főnökét nem tudta rávenni, hogy érdemben meghallgassa. Miután minden direkt kommunikációs lehetőséget áttekintettek, a keretekből való kilépés tűnt az egyedüli lehetséges üdvözítő megoldásnak.

Így történt, hogy egy bankon belüli bemutatkozó találkozón, amelyre Béla is hivatalos volt, a Péter fölötti részleg vezetőjével sikerült beszélnie. Bemutatta neki eddigi munkájukat, s az előrehaladásuk kecsegtetőnek tűnt számára is. Péter munkájának értékét, mely főként sales jellegű volt, meg tudták tartani, úgy, hogy közben Béla a felsőbb vezetőkkel is kommunikált a munkájuk értékeiről. Így hívtak össze egy megbeszélést Béla problémájának kezelésére, amelyen a felsőbb vezetés és Péter is részt vett. Barátilag meg tudták beszélni Béla pozícióját és bérezését. A megbeszélés annyira jól sikerült, hogy Béla még két asszisztenst is kapott, akikkel immár gördülékenyen tudta irányítani újdonsült részlegét.

A külső szakember egyszerű, két alkalmas találkozón segített a kommunikációs beragadásból kilábalni Bélának, aki így 40%-kal magasabb fizetést és egy CV-ben is jól mutató pozíciót kapott.

Kökény Tibor, pszichológus
www.kokenytiborpszichologia.wordpress.com
www.kokeny.com

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Álláskeresés és szórakozás egy csomagban: az idei első nagy állásbörzén jártunk

Helyben akarnak interjúzni vagy legalább a szakmai vezetővel beszélni, élményt szeretnének gyűjteni munkakörökről, inspirációt meríteni a... Teljes cikk

Így tudják megszólítani a Z generációs munkavállalókat a vállalatok

Az interaktív kommunikáció és a nyitottság is elengedhetetlen, ha egy el szeretne érni egy Z generációs fiatalt. Teljes cikk

Idén a fizetések még az eddiginél is fontosabbak lesznek

Immár harmadik éve készíti el munkavállalói visszajelzések alapján a legjobb munkahelyek – Top Employers – listáját a Munkahelyeink.hu. A ma... Teljes cikk