Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 17 éve

Nincs alku Ferihegyen: hétfőn folytatják

Hétfőn folytatja a Budapest Airport menedzsmentje a bértárgyalást a szakszervezetekkel, a szerdai egyeztetésen a felek főleg a cégnél meglévő bérfeszültségek feloldási lehetőségével foglalkoztak - mondta Szollár Domokos, a BA szóvivője a szerdai tárgyalásokat követően.

Terebesi Péter, a sztrájkbizottság szóvivője arról számolt be, hogy a szerdai egyeztetésen az érdekképviseletek egységesen 9,5 százalékos béremelési követeléssel álltak elő, a munkáltató változatlanul 5,5 százalékot ajánlott.

Szollár Domokos ismertetése szerint a megbeszélésen a munkáltató javaslatot nyújtott át a szakszervezeteknek az egyes területeken meglévő bérfeszültségek oldására. Ennek érdekében valamennyi munkakörnél minimum bér megállapítására tettek javaslatot, amivel a BA szerint megoldható az alacsonyabb bérűek felzárkóztatása. "A következő napokban számolni fogunk mi is és a szakszervezetek is" - tette hozzá, megemlítve, hogy a minimálbér mértéke befolyásolja az idei bérfejlesztés mértékét is.

A korábban sztrájkot hirdetett Repülőtéri Forgalmi Dolgozók Független Szakszervezete (RFDFSZ) felszólítására, hogy a BA hozza nyilvánosságra a tavalyi uniós audit megállapításait, Szollár Domokos annyit mondott: a dokumentum titkos, így azt a BA nem hozhatja nyilvánosságra, de ez nem is jelentene előrelépést, a "problémákat meg kell oldani, kész" - mondta.

Az RFDFSZ szerdai közleményében ugyanis úgy fogalmazott: a jelentésből egyértelműen kiderül, hogy az utasbiztonsági hiányosságok oka a több száz fős leépítésnek köszönhető létszámhiány és a technikai eszközök elavultsága. A Budapest Airport a hét eleji egyeztetésen 5,5 százalékot ajánlott a munkavállalóknak, amit az érdekképviseletek elfogadhatatlannak neveztek, és ezzel szemben 9-10 százalék közötti béremelést tartottak indokoltnak.

Terebesi Péter az MTI-nek azt mondta: igaz, hogy a valamennyi szakszervezet részvételével folyó egyeztetéseket csak hétfőn folytatják - amit időhúzásnak nevezett a munkáltató részéről -, ám a korábban sztrájkot hirdető két szakszervezettel csütörtökön reggel egy újabb megbeszélésre kerül sor. Ezen az egyeztetésen is a bér és munkahelyi körülmények kérdéseivel foglalkoznak, de csak annak a két érdekképviseletnek a részvételével, amelyek nem írták alá a sztrájkjogukról való lemondást is tartalmazó megállapodást korábban: ez az RFDFSZ és a Légiközlekedési Dolgozók Független Szakszervezete (LDFSZ).



  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta a Magyar Innovációs Nagydíjat

Átadták a 32. Magyar Innovációs Nagydíjat kedden a Parlamentben, a díjat az idén az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta az érelmeszesedés kockázatát... Teljes cikk

Megkezdte a munkavállalók toborzását az épülő debreceni gyárába a kínai Eve Power

Az Eve Power megkezdte a munkavállalók toborzását a tervek szerint 2025 végére felépülő debreceni akkumulátorcella-üzemébe - közölte a projekt... Teljes cikk

160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten

A Schedl német autóipari vállalat 40 milliárd forintos beruházása nyomán 160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten - jelentette be... Teljes cikk