Megjelent: 17 éve

Újabb szolgáltatásokat lehet majd igénybe venni az üdülési csekkel

Felhívást intézett a szociális és munkaügyi tárca, a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány (MNÜA) és a Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) a gazdálkodókhoz, foglalkoztatókhoz és munkaadókhoz, hogy fordítsanak nagyobb figyelmet a munkavállalók és azok családtagjainak üdülésére, kikapcsolódására - számol be a Napi Gazdaság.

Kormosné Debreceni Zsuzsa, a NOE ügyvivője elmondta, különösen azokra a vállalatokra, vállalkozásokra és intézményekre számítanak, amelyek már elnyerték a Családbarát Munkahely díjat vagy szeretnének bekapcsolódni ebbe a mozgalomba.

Idén az első negyedévben 254 ezer személy kapott kedvezményes üdülési csekket, ami kétszerese az előző év hasonló időszakában mért eredménynek. A munkaadók, gazdálkodó szervezetek 2007-ben eddig 5,5 milliárd forint értékben vásároltak az üdülésre, pihenésre, kikapcsolódásra, egészségmegőrzésre, betegség-megelőzésre, szabadidős sportolásra felhasználható utalványból.

A szaktárca arra számít, hogy a forgalom év végére eléri a 20 milliárd forintot, a kedvezményezett munkavállalók száma pedig a 800 ezer-egy millió főt.

A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány tervei szerint az üdülési csekk felhasználási lehetőségeit tovább bővítik, így a közeljövőben gépkocsi-, sátor- és síkölcsönzés, illetve utas- és baleset-biztosítás során is lehet majd fizetni vele. Emellett az alapítvány a közeljövőben külön pályázatot ír ki a többgyermekes családok részére, az első ütem tervezett keretösszege 500 millió forint lesz - áll a Napi Gazdaságban.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek