Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 17 éve

Szakemberhiány a kínai szolgáltatóknál

Kínában egyre nagyobb igény mutatkozik a szolgáltatási szektorban egyebek mellett biztosítási szakemberek, fordítók, könyvelők, ügyvédek, illetve autóipari és légügyi kutatók, fejlesztők iránt. Az ágazat a következő néhány esztendőben évente legalább 20 százalékkal fog bővülni.

images

Kínai lapbeszámolók szerint az autóipari kutatások és fejlesztések terén legalább 500 ezer, az autószervizekben 800 ezer szakemberre lenne szükség. A gyors tempóban bővülő légi ipar is legalább 240 ezer tehetséget "szívna fel" a következő 20 évben. De jelentős igény mutatkozik orvosok, kórházi ápolók iránt is.

Kínában gyors ütemben fejlődik a szolgáltatási szektor, a 80-as évek eleje óta nagyjából évi 16 százalékos bővülést mutatott. A szolgáltatások nagyjából 60 százalékát az idegenforgalom adta 2005-ben, a pénzügy, biztosítás, távközlés, vállalati tanácsadás még kissé le van maradva. Az ágazat 2005-ben a GDP-hez 40 százalékkal járult hozzá. A kormány tervei szerint 2010-ben 43, 2020-ban 50 százalék lesz az arány.

Az iparosodott államokban a szolgáltatási szektor a GDP-nek nagyjából a 70 százalékát adja.



  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Tömeges elbocsátások jönnek az Unilevernél

A vállalat körülbelül 1300 dolgozót foglalkoztat Magyarországon. Teljes cikk

Ez a legjobban fizető szakma, amiben a leginkább jellemző a távmunka

Egy felmérésben több mint 750 álláshirdetést vizsgáltak meg, hogy kiderítsék, melyik területen van a legtöbb lehetőség a távmunkára. Teljes cikk

Sztrájkot hirdettek szerdára a román postások - kétharmaduk minimálbérből él

Romániában kétórás figyelmeztető munkabeszüntetést tartanak szerdán 8 és 10 óra között a bérezésükkel elégedetlen és a lejárt kollektív... Teljes cikk