kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 17 éve

BKV: több vezérigazgató-helyettes, több százezer forintos alapbér a szakszervezeti vezetőknek

A tavalyi három helyett öt vezérigazgató-helyettessel működne a BKV Zrt. az új irányítási struktúrában, amit jövő héten véglegesít a cég szervezeti szabályzatának módosításával a társaság igazgatósága - tudta meg az MTI a cég dolgozóitól.

Tájékoztatásuk szerint a januárban hivatalba lépett Antal Attila vezérigazgató munkáját a 4-es metróval, a közlekedéssel, a műszaki ügyekkel, a gazdasági kérdésekkel, valamint az értékesítéssel és a kommunikációval foglalkozó vezérigazgató-helyettes segítené.

A szervezeti szabályzat módosításáról és a társaság új struktúrájával, a létszámleépítésekkel kapcsolatos kérdésekről a jövő hét elején a szakszervezetek előbb egymás között, majd a cégvezetéssel egyeztetnek. Ezt követően hozza meg döntését a társaság igazgatósága.

A jövő héten lejár a cégvezetés és az érdekképviseletek között az első fél évre kötött több mint 6 százalékos emelést tartalmazó bérmegállapodás. A cég dolgozói elmondták azt is, hogy az év elején 12.600 fő állandó és 1.000 megbízási szerződésest foglalkoztató társaságnál fél évig mintegy 700-an élhetnek az előnyugdíjazási lehetőséggel. Ennek kapcsán középszinten is vezetőváltások zajlanak, mivel a cég új vezetése fiatalítást szorgalmaz. A cég dolgozói ennek a szemléletnek tulajdonítják az idei metrópótlás első napjaiban kialakult bizonytalanságot.

A jövő héten véglegesülhet a vezérigazgató és a kollektív szerződést aláíró szakszervezetek között az a megállapodás, amelynek tervezete szerint taglétszámtól függően 300-600 ezer forintos alapbért kapnának a függetlenített szakszervezeti vezetők. A 300 tagnál kisebb szakszervezet elnöke 300 ezer forintos, a 2001 főnél több taggal rendelkezőké pedig 600 ezer forintot kapna.

A szabályozás-tervezet érdekességeként említették a cég dolgozói, hogy a vezető II. kategóriájú szaktanácsadói besorolású szakszervezeti vezetők a vezérigazgató mérlegelésétől függően évente maximum négyhavi törzsbérüknek megfelelő mozgóbért kapnának.



  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Méltatlan elbocsátás zajlik a Teslánál: többen a biztonságiaktól tudták meg, hogy felmondtak nekik

Egyes gyári alkalmazottak csak akkor vették észre, hogy elbocsátották őket, amikor nem működött a belépőkártyájuk és a biztonsági őrök... Teljes cikk

A vendégmunkások nem létező jogai, avagy mire mutat rá az Autoliv-gyárban folyó sztrájk?

A sopronkövesdi Autoliv-gyárban folyó sztrájk arra is felhívja a figyelmet, hogy a főleg kölcsönzött státuszban foglalkoztatott vendégmunkások... Teljes cikk

Robotok fogják gyártani a betoncserepeket a Hejőpapin épülő gyárban

Nagyméretű betoncserepeket és azok kiegészítőit gyártó üzemet épít a Wienerberger. Hejőpapin egy 7300 m2 alapterületű csarnok, ipar 4.0... Teljes cikk