kapubanner for mobile
Megjelent: 16 éve

Jövőre a VPOP is nyomozhat pénzmosási ügyekben

Jövőre már nem kizárólag a rendőrség, hanem a vám- és pénzügyőrség is vizsgálódhat a pénzmosással kapcsolatos ügyekben. A releváns ügyek megtalálása érdekében a jövedéki kockázatelemzési központtal összevont Központi Ellenőrzési Parancsnokság fogja kiszűrni a megalapozatlan bejelentéseket - írja a Világgazdaság.

A rendőrségnél jelenleg körülbelül negyvenen foglalkoznak a pénzmosással összefüggő bűnügyek nyomozásával, de Nagy János, országos parancsnok szerint nem valószínű, hogy valamennyien átjelentkeznek a vámhatósághoz - nyilatkozta a Világgazdaságnak. Úgy véli, többen is lesznek, akik anyagi és egyéb megfontolások miatt a rendőrségnél maradnak. Létszámbővítésre ezen felül is szükség lesz, de minden valószínűség szerint száz alatt marad a felvehető szakemberek száma.

Jövőre a környezetvédelmi termékdíj bevallásával, kiszabásával, befizetésével, visszaigénylésével és ellenőrzésével kapcsolatos adóhatósági feladatokat is a vám- és pénzügyőrség látja el. Sőt, már nemcsak az importált, hanem a Magyarországon előállított, illetve az unió más tagállamából behozott termékdíj-köteles áruk esetén is teljes körű jogosítványokat kap. A bevallási rend ettől alapjában véve nem változik meg, csak az eddigieknél gyakrabban, havonta kell majd a bevallásokat benyújtani - magyarázza a Világgazdaság.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk