Megjelent: 16 éve

Szakmai rendezvényre menne? - Segítünk a döntésben

Az őszi-téli rendezvény szezon különleges csemegéket tartogat a humán szakemberek számára. A Personal Hungary a szakma érdekességeit, újdonságait sorakoztatja fel, a régió HR döntéshozói ismét randevúznak a Közép- és Kelet Európai Emberi Erőforrás Csúcstalálkozón, és Dr. Jonas Ridderstrale üzleti tanácsadó is előadást tart hazánkban.

A HR szakmai rendezvények legátfogóbb gyűjtőbázisául szolgáló aloldalunk, a HR Club segítségével ízelítőül csokorba szedtük az elkövetkezendő hónapok HR eseményeit.

Október

október 11. - október 13.: Adóexpo: Az ADÓ-EXPO eseménysorozat témája az adó, és annak minden lehetséges gazdasági, jogi, társadalmi, technikai, pénzügyi és sok más egyéb vonzata. A SYMA Csarnokban megrendezendő, konferenciával egybekötött kiállítás elsődleges célja, hogy a kis-és középvállalkozások részére átfogó képet adjon az adózás hazai és európai gyakorlatáról, és előmozdítsa az adózásban érintett valamennyi szereplő között a zökkenőmentes kommunikációt. A rendezvényen részt vesz Kovács László, az Európai Bizottság adóügyi biztosa, aki a következő évek várható változásairól is szót ejt. Az előadók és a támogatók között szerepel a GKM, az APEH, az OKISZ, a VOSZ, a Könyvelők Országos Egyesülete, több kereskedelmi bank, szakmai szervezet, informatikai és szoftverfejlesztő cég.

október 11. - október 13. Vállalati tanácsadó - Coach képzés: Vállalati tanácsadó-coach szakképesítő tanfolyam indul Veszprémben, amely a külső és belső tanácsadói-coach-i feladatok ellátására biztosít elméleti és gyakorlati felkészítést. A képzés 90-120 tanítási óra időtartamú 8-10 fős csoportban, hétvégi 3 napban három-négyhetenkénti váltakozással, alkalmanként 30-30 órás foglalkozási egységekkel. A folyamatos írásbeli beszámolók, feladatok értékekése, valamint a szóbeli vizsga alapján minősített tanúsítványt kap mindenki szakmai felkészültségéről. A képzésre elsősorban felsőfokú végzettségűeket várnak.

október 16. - október 18. IV. Magyar Munkajogi Konferencia: Negyedik alkalommal rendezik meg a munkajogi, munkaügyi szakemberek rangos visegrádi szakmai konferenciáját. Témaként ezúttal a munka díjazásának különböző kérdéseit, problémáit választották. A plenáris üléseken neves előadók elemzik a munkabérrel kapcsolatos történeti, elméleti, gyakorlati kérdéseket.

október 30. - október 31. HVG Állásbörze, Országos Képzési és Karriernapok: A rendezvény a végzős hallgatók és frissdiplomások mellett a tapasztalt szakemberek számára is országos szinten igyekszik felvonultatni a karrierjük további építését szolgáló lehetőségeket, akár állást keresnek, akár tovább képeznék magukat. A SYMA Csarnokban mintegy 700 négyzetméteren, közel 100 cég vagy intézmény állásajánlatával és továbbtanulási lehetőségeivel találkozhatnak az érdeklődők.

November

november 6. - november 7. Karrierexpo 2007: A Budapesti Corvinus Egyetemen főként közgazdászokat, társadalomtudományok szakembereit, államigazgatási (közigazgatási) szakértőket és élelmiszermérnököket képeznek, ugyanakkor rendezvényük országos jelentőségű, hiszen az ország szinte valamennyi felsőoktatási intézményéből érkeznek érdeklődők.

november 13. - november 14. Műegyetemei Állásbörze 2007: a rendezvény a hagyományoknak megfelelően a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi egyetem Központi épületében kap helyet és hozzá kíván járulni ahhoz, hogy a fiatal szakembereket kereső vállalatok minél egyszerűbben és költséghatékonyabban kutathassák fel, illetve minél több jelentkező közül választhassák ki leendő munkatársaikat.

november 14. - november 15. Personal Hungary emberierőforrás-menedzsment Szakkiállítás: A Personal Hungary lehetőséget kínál a humán szakemberek számára, hogy áttekintést kapjanak a napi munkájukhoz szükséges kérdésekről, megoldásokról, újdonságokról. A kiállítás és a szakmai fórumok keretében a legkülönbözőbb témákban kaphatnak választ kérdéseikre, betekintést nyerve a szakma jellegzetességeibe, eszközeibe, módszereibe a Syma csarnokban.

november 19. - november 21. 3rd Central & Eastern European People Management Summit: A régió HR döntéshozóinak tradicionális, rangos éves eszmecseréje, a Közép- és Kelet Európai Emberi Erőforrás Csúcstalálkozó immár harmadik alkalommal vonzza Budapestre huszonkét ország neves szakembereit és előadóit. A háromnapos rendezvény interaktív és dinamikus formában, plenáris és parallel szekciókban, munkacsoportokban, mesterkurzuson és kötetlen, informális beszélgetések keretében vizsgálja a HR terület közös kérdéseit, kihívásait. Az idei rendezvény programjában felismerhető átfogó tematika azt a paradigmaváltást vizsgálja, amelynek eredményeképpen a HR már nem kizárólag adminisztratív szereppel felruházott funkció, hanem a stratégiai döntéshozás fontos része, és olyan tényező, amely a cégek versenyképességének elérésében és megtartásában kritikus és meghatározó.

november 20 - november 21. Önismereti kulcs és kreativitás: Kreativitástréning Jola Sigmonddal. A saját, valamint mások értékeit ismerő és tisztelő munkatársak inspiráló és derűs lelkületet képesek megteremteni magukban s környezetükben, ami segíti személyes és vállalati eredményességüket, együttműködésüket, motivációjukat. Megtanuljuk az önmagunk felé irányuló etikus magatartást, és felszínre hozzuk a bennünk szunnyadó lelkesedést.

november 22. Dr. Jonas Ridderstrale - Üzleti előny egyedi stratégiával:Az IIR Hungary szervezésében látogat hazánkba Dr. Jonas Ridderstrale, aki az európai üzleti guruk új generációjának élvonalában tudhatja magát. Korunk üzleti világának kompromisszummentes, ötletes és határozottan funky szemlélete Jonast napjaink egyik legkeresettebb előadójává tette. Szerteágazó tapasztalatai révén szakmai feddhetetlenségét és bennfentességét széles körben csodálják, nem meglepő hát, hogy sokan a legprominensebb üzleti szakemberek között tartják számon. Dr. Ridderstrale segít a vállalatoknak a globális piacokon való helytállásban, illetve eloszlatja a globális gazdaságot övező őrületet és túlzásokat. Előadását minden bizonnyal élénk érdeklődés kíséri majd.

november 28. - február 13. Nemzetközi HR menedzsment képzés: A Sämling Kft. a képzést azoknak a HR területén dolgozó szakembereknek ajánlja, akik frissíteni, modernizálni szeretnék szakmai tudásukat és azoknak a vállalkozóknak, akik cégük HR tevékenységét is önmaguk végzik.

December

december 6. - december 8. Dr. Bodó Vezetői Akadémia 7. modul: Vezetni önmagamat - vezetni másokat: A Szigetközben, Dunakilitin rendezett képzés különösen azoknak a vezetőknek ajánlott, akiknek feladata komplex módon átfogja a vezetés valamennyi területét (a stratégiai tervezéstől az operatív megvalósításig), akiknek feladata jelentősen változott vagy várhatóan változni fog, vagy újonnan lettek megbízva vezetői feladatokkal.

Ezek a felsorolt rendezvények ízelítőül szolgáltak az elkövetkezendő hetek gazdag HR-szakmai rendezvényeinek kínálatából. A felsorolt-, és további rendezvények helyszíneiről és részleteiről bővebben a HR Club oldalán olvashat az alábbi linkre kattintva: hrclub.hu.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Megállítható-e a képzett munkaerő külföldre áramlása?

A brain drain, azaz „agyelszívás” a magasan képzett munkavállalók elvándorlását jelenti egy fejlettebb, magasabb életszínvonalat biztosító... Teljes cikk

Hányan vannak azok, akik munka nélkül egyáltalán nem engedhetnék meg maguknak a tanulást?

Az Eurostudent legfrissebb felmérése szerint hazánkban a felsőoktatásban tanuló hallgatók egynegyede (25%) közepes anyagi nehézségekkel küzd, míg a... Teljes cikk

Mi lesz a szakmád? Még fel sem találták? Így készülj a jövő munkaerőpiacára!

A feltörekvő technológiák, például a robotika, a mesterséges intelligencia, a gépi tanulás, a virtuális és kiterjesztett valóság, valamint az... Teljes cikk