Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 5 éve

A magas bérnövekedés a versenyképesség romlásával járhat

A közelgő globális gazdasági lassulás mellett a termelékenységet messze meghaladó magyarországi béremelkedési ütem versenyképességi hátrányt okozhat - hívta fel a figyelmet Sinkó Ottó a Videoton társ-vezérigazgatója Székesfehérváron, a Videoton Holding Zrt. által szervezett üzleti fórumon, melyről az MTI beszámolt.

images

A Globális lassulás, kontra bérnövekedés: mi lehet e folyamat vége? című konferencián kifejtette, hogy az újautó-eladások csökkenése, a fejlett európai országok és Kína gazdasági növekedésének visszaesése, valamint a nagy jegybankok lazításra tett utalásai mind-mind a globális gazdasági fellendülés végét jelentik.

Magyarországon 2016-ig a termelékenység növekedési ütemét követte a béremelkedés, azóta a termelékenységet messze meghaladó az ütem, amivel a gazdaság sokat veszíthet a versenyképességéből - mondta, és megjegyezte, hogy az évről évre "tízen százalékokkal növekvő" béremelési mértéket nem lehet sokáig fenntartani.

Sinkó Ottó szerint a lehetőségekhez igazított fenntartható béremelések, a racionális árfolyampolitika, a forinterősödés elkerülése, továbbá a képzések és a munkakultúra fejlesztése lehet a megfelelő válsz a globális lassulásra. A másik lehetőség az, hogy leírják Magyarországot, az üzleti döntésekben nem lesz alternatíva, ami a magyar gazdaság jelentős visszaesését és a bérek csökkentését is elhozhatja - tette hozzá.

Lakatos Péter a Videoton társ-vezérigazgatója is azt hangsúlyozta, hogy a béremelésnek minden szempontból megalapozottnak kell lennie. Európa centrumához kell közelednie Magyarországnak erőteljes elmozdulással a képzés, az innováció és a kutatás-fejlesztés felé.

Cser-Palkovics András (Fidesz) polgármester megemlítette, hogy Győr és Székesfehérvár a vidéki gazdaság két motorja, de míg Győr erősen kötődik az Audihoz és az autóiparhoz, addig Székesfehérvár heterogénebb iparral rendelkezik, több ágazat erős képviselői vannak jelen, ami szavai szerint megnyugtató.

Németh Dávid a K&H Bank vezető elemzője egyebek mellett arról beszélt, hogy a 70-80-as évekhez képest a GDP-arányos bérhányad az egész világon markánsan csökken, és bár Magyarországon az elmúlt pár évben gyorsan emelkedtek a bérek, azok szintje még mindig elmarad a fejlett országokétól. Aggasztóbbnak tartotta a bérolló kinyílását, mert a multik jóval több bért adnak, mint a jellemzően hazai tulajdonú kkv-k. Úgy vélte, az érdemi bérfelzárkózáshoz a sok beruházás és ezzel párhuzamosan a jelentős hatékonyság-növelés a kulcs.

MTI
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Hogyan zajlik egy globális szervezeti kultúra átalakítása cégegyesülést követően? - válaszol Lőrinczi Máté, a Danfoss Industrial globális HR vezetője

HR Szubjektív rovatunkban Lőrinczi Máté, a Danfoss Industrial divíziójának globális HR vezetője kérdez, miután válaszolt Bondici Flóra, a Chorus... Teljes cikk

Így zajlik a szervezeti evolúció a szemünk előtt

„Nem a legerősebb szervezet lesz a túlélő, nem is a legintelligensebb, hanem az, amelyik a leginkább fogékony a változásra” – mondta Charles... Teljes cikk

Teljes transzparencia egy teljesen remote cégnél - Bondici Flóra, a Chorus One Chief People Officere

HR Szubjektív rovatunkban Bondici Flóra, a Chorus One Chief People Officere kérdez, miután válaszolt Gaál Annamária, az AGCO Hungary HR vezetője... Teljes cikk