kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 4 éve

266 ezer 300 forint volt a nettó átlagkereset márciusban

A reálkereset 4,6, a nettó átlagkereset 9,6 százalékkal nőtt z előző év azonos időszakához képest.

Márciusban a bruttó átlagkereset 400 ezer 400 forint volt, 9,0 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. Az első negyedévben a bruttó és a nettó átlagkereset is 9,1 százalékkal nőtt éves összehasonlításban, 384 ezer 200, illetve 255 ezer 500 forintra. A reálkereset 4,6 százalékkal emelkedett a fogyasztói árak első negyedévi, 4,3 százalékos növekedése mellett - jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A koronavírus-járvány gazdasági következményei a vizsgált időszakot még csak részben érintették, így hatása az adatokban csupán részlegesen jelenik meg - tették hozzá. A márciusi rendszeres (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélkül számított) bruttó átlagkereset 366 100 forintra becsülhető, ami 7,7 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban.

Márciusban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a foglalkoztatás szempontjából jelentős nonprofit szervezeteknél a közfoglalkoztatottak nélkül számolva 409 ezer 400 forint volt, 8,6 százalékkal több az egy évvel korábbinál.

A nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 266 ezer 300 forint, a közfoglalkoztatottak nélkül 272 ezer 200 forint, a kedvezményeket is figyelembe véve 275 ezer 700 forint volt, 9,6 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. A kedvezmények figyelembevételével számított nettó kereset a meghatározott szakágazatokban dolgozók bruttó béréből fizetendő járulékok átmeneti mérséklésével, illetve mentesítésével ennél nagyobb mértékben is emelkedett - fűzte hozzá a KSH. Márciusban az alkalmazásban állók létszáma 67 ezerrel kevesebb volt az egy évvel korábbinál, 2,1 százalékkal csökkent, a közfoglalkoztatottak nélkül számolva 48 ezres, 1,5 százalékos csökkenést mért a KSH.

MTI
fotó: pixabay
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk

Szakképzés 4.0. - így zajlik a fejlesztés

A 21. századi szakképzőintézmény-fejlesztési program beruházásai, korszerű eszközbeszerzései a minőségi oktatást segítik, és hozzájárulnak... Teljes cikk