Megjelent: 17 éve

Gondban a brit katonai titkosszolgálat: nincs szakember

A The Daily Telegraph értesülése szerint szakemberhiánytól szenved a brit katonai titkosszolgálat, amely a nagy elvándorlásra vezethető vissza.

A brit lap szerint az elmúlt három évben 20 százalékkal apadt a szakszolgálat munkatársainak létszáma. A napilap a londoni védelmi minisztérium egy magát megnevezni nem kívánó tisztségviselőjére hivatkozva azt írta a távozások okaként, hogy a magángazdaságban jövedelmezőbb állást találtak.

A katonai hírszerzés szakemberhiánya oda vezetett, hogy egyes posztok egyszerűen nincsenek betöltve, több helyre pedig tapasztalatlan ügynököket kellett állítani. A minisztérium állítólag prémium bevezetését fontolgatja. A The Daily Telegraph szerint a titkosszolgálat felmondani készülő tagjait 50 ezer fonttal bírnák háromévi maradásra.

Népszava Online
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Tömeges elbocsátások jönnek az Unilevernél

A vállalat körülbelül 1300 dolgozót foglalkoztat Magyarországon. Teljes cikk

Ez a legjobban fizető szakma, amiben a leginkább jellemző a távmunka

Egy felmérésben több mint 750 álláshirdetést vizsgáltak meg, hogy kiderítsék, melyik területen van a legtöbb lehetőség a távmunkára. Teljes cikk

Sztrájkot hirdettek szerdára a román postások - kétharmaduk minimálbérből él

Romániában kétórás figyelmeztető munkabeszüntetést tartanak szerdán 8 és 10 óra között a bérezésükkel elégedetlen és a lejárt kollektív... Teljes cikk