Megjelent: 17 éve

Összefogás a munkabiztonságért

Az idén január és május között végzett munkaügyi ellenőrzések során csaknem 25 ezer feketemunkást találtak - mondta Papp István, az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség elnöke. A szervezet az Építési Vállalkozók Országos Szövetségével partneri megállapodást kötött, amelytől az építőiparban bekövetkező balesetek számának csökkenését várják.

A partnerségi viszony jobb, mint a bírságok kiszabása. A cél a nagyobb bizalmat sugárzó hatóság megteremtése - fogalmazott Papp István, az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF) elnöke a Partnerség a foglalkoztatás biztonságáért című konferencia előtti sajtóbeszélgetésen. Az OMMF és az Építési Vállalkozók Országos Szövetsége (ÉVOSZ) közös rendezvényén az elnök elmondta, szükséges a munkáltatókkal közösen gondolkodni a problémák megoldásán.
Az elnök ismertetése szerint az idén január és május között végzett munkaügyi ellenőrzések során csaknem 25 ezer feketén foglalkoztatott dolgozót találtak. A felügyelők az idén az eddigi ellenőrzések során több mint 22 ezer munkáltatót kerestek fel, és közülük 17 ezernél tapasztaltak valamilyen jogsértést, 217 ezer munkavállalóra vonatkozóan. A kiszabott bírság összege csaknem 3 milliárd 900 millió forint volt, míg a múlt év egészében 7 milliárd 220 millió forint bírságot szabtak ki.

Az unió elvárásai

Az elkövetkező öt évben az Európai Unió célkitűzései között szerepel, hogy 25 százalékkal, vagyis negyedével csökkenjen a munkahelyi balesetek száma. Ennek az eredménynek az eléréséhez, és az egységes munkavédelemhez elengedhetetlen a szakmával való együttműködés. Igen fontos a munkaadók és a hatóság párbeszéde - hangsúlyozta Papp István. Az összefogás megvalósulni látszik, hiszen Tolnay Tibor, az ÉVOSZ elnöke elmondta, hogy a munkavédelemben a munkáltató, és a dolgozó érdeke ugyanaz. Vagyis, hogy ne legyenek munkahelyi szerencsétlenségek. Ráadásul a kitűzött célok találkoznak a Munkavédelmi Főfelügyelőség célkitűzéseivel is.

A biztonságon spórolni?

Tolnay Tibor rávilágított: sok esetben a munkabiztonságon való spórolás vezet a balesetekhez. Így az ilyen úton véghezvitt megtakarítás csupán látszólagos, ráadásul igen kockázatos. Ha a munkáltató hanyagságának eredményeként sérül meg egy munkavállaló, az emberi tényezőkön túl, gazdasági problémák is fölmerülnek. Egy kisvállalkozás tönkre is mehet egy korábban munkahelyi balesetben megsérült dolgozó kártérítésének állandó fizetésétől - szemléltette az ÉVOSZ elnöke. Tolnay egyébként kitért arra is, hogy szükség lenne legalább az állami tendereknél valamiféle példamutatásra. Hiszen napjainkban a közbeszerzési pályázatokat sorra a munkát a legalacsonyabb áron elvégző cégek nyerik, abba pedig nem férnek bele a munkavédelmi költségek.

Van, amiben nem tréfálnak

Papp István, az OMMF elnöke bejelentette, az év második felében befejeződik az átalakulás, melynek során a Főfelügyelőség olyan hatósággá alakul, amely háttérbe szorítja a bírságolást, és a segítést, támogatást helyezi előtérbe. Minden régióban létrehoznak egy-egy információs szolgáltató rendszert, ahol néhány hónap múlva már felkészült szakembergárda segít majd megválaszolni a munkaadók esetleges kérdéseit.

Az idei a fordulat éve lesz - tette hozzá Papp, egyre több munkáltató érzi majd a hatóság támogató segítségét. Vagyis nyitottság, párbeszéd, együttműködés - lehetne összefoglalni az OMMF tevékenységét, ha Papp István meg nem mutatta volna a szervezet szigorú arcélét is. A főfelügyelőség támogatja a jogkövető, törvényesen foglalkoztató munkáltatókat, de akik nem tartják be a követelményeket, az eddigieknél szigorúbb számon kérésre számíthatnak. A feketén foglalkoztató, vagy a munkabiztonságilag problémás cégek sorozatos utóellenőrzésekre, ismételt ellenőrzésre, és anyagi szankciókra számíthatnak. Akik szabálytalanul szeretnének többletjövedelemhez jutni, a szervezet azon lesz, hogy azt elvegye tőlük, a szabálysértésekhez való kedvükkel együtt - jelezte az elnök.

Knap Gábor, HR Portal
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
40 év óta először szigorítottak a dolgozókat a veszélyes anyagoktól védő szabályokon

Az európai parlamenti képviselők szerdán új szabályokat fogadtak el a munkahelyi káros anyagoknak való kitettség korlátozására, negyven év óta... Teljes cikk

Magánügy a dolgozó egészsége vagy éppen ellenkezőleg?

Miért komoly probléma az egészséges (munkában)megtartási HR-stratégia hiánya? - teszi fel a kérdést Papp Tamás István HR szakember. Decemberben az... Teljes cikk

A munkaköri alkalmassági vizsgálatról: a hiányának is hosszú lehet az árnyéka

Csak akkor vizsgálná orvos a munkakörre való alkalmasságot, ha ezt jogszabály írná elő, illetve, ha a munkáltató erről így döntene – erről... Teljes cikk