Megjelent: 17 éve

Mi lesz a szabadságokkal? -Jövő héten egyeztet a tárca

A Szociális és Munkaügyi Minisztérium legkésőbb április 1-jére hatályba akarja léptetni a szabadságokra vonatkozó új szabályozást.

Ezt az Alkotmánybíróság tavaly decemberi határozata alapján kell megtennie, amiben a taláros testület alkotmányellenesnek minősítette és 2007. március 31-ével érvénytelenítette a munka törvénykönyvének azt a paragrafusát, amely megengedte a cégeknek, hogy a tárgyévi szabadságok kiadását gazdasági érdekre hivatkozva a következő év június 30-áig, sőt kollektív szerződés esetén akár december 31-éig kitolják.

Az alkotmánybírók szerint ez a passzus aránytalanul nagy mértékben korlátozza a pihenéshez való alkotmányos jogot, miközben nem határozza meg sem a "kivételesen fontos gazdasági érdek" fogalmát, sem azt, hogy mennyi szabadságot lehet átvinni a következő évre.

A tárca ezeket a hiányosságokat próbálja pótolni, a honlapján olvasható tervezet szerint úgy, hogy az alapszabadság legalább felét a tárgyévben kell kiadni, ettől eltérni pedig csak "baleset, elemi csapás, vagy súlyos kár, továbbá az életet, az egészséget, a testi épséget fenyegető közvetlen és súlyos veszély megelőzése, illetőleg elhárítása érdekében" lehetne, a kivételesen fontos gazdasági érdek pedig a "cég működési körét közvetlenül és súlyosan érintő, illetve gazdálkodását meghatározó módon befolyásoló, a munkaszervezéstől független körülmény" lenne.

Az új szabályozásról jövő héttől egyeztetnek a munkaadók és a szakszervezetek képviselőivel - számol be a Magyar Hírlap.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek