kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 17 éve

Vasárnapi munkavégzés: Ab-hez fordulnak a kereskedelmi alkalmazottak

Alkotmánybírósághoz fordul a közeljövőben a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) a vasárnapi munkavégzés miatt, ami az érdekvédelmi szervezet szerint sérti az állampolgárok pihenéshez való jogát - olvasható a keddi Magyar Nemzetben.

A lapnak nyilatkozva Sáling József, a KASZ elnöke elmondta: közös fellépésen gondolkodnak a munkásszakszervezetekkel és a KDNP-vel, és azt tervezik, hogy az Alkotmánybírósághoz (Ab) fordulnak.

Az elnök szerint a normális élet menete az, hogy "a munkavégzés hétfőtől péntekig lüktet", és utána jöhet a pihenés. A lap emlékeztetett arra, hogy a KDNP évek óta kitart amellett, hogy a családoknak szükségük van a vasárnapi pihenésre, majd az ügyben megszólaltatta a párt kampányfelelősét, Frivaldszky Gáspárt is, aki kifejtette: a vasárnapi munka kötelező elrendelése alkotmányos jogokat sért.

Így például a szabad vallásgyakorlás alkotmányos jogát, a pihenéshez, a szabadidőhöz és a rendszeres fizetett szabadsághoz való alkotmányos jogot, valamint a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való alkotmányos jogot - sorolta fel.

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Jubileumi jutalom: összege, kifizetése, kinek jár?

Az állami alkalmazottak jogállásáról szóló törvény (Kjt.) alapján jár a jubileumi jutalom a közalkalmazottaknak, amelynek összege a ledolgozott... Teljes cikk

Temetési segély

Egy hozzátartozó halála nagyon komoly érzelmi terhet jelenthet. A lelki megpróbáltatáson túl pedig jelentős anyagi költség is egy temetés... Teljes cikk

Ilyen szabályokkal hozhatóak be vendégmunkások

Február 29-én jelent meg az új idegenrendészeti törvény végrehajtási rendelete. A törvénnyel együtt pedig már egyre tisztább a kép, hogyan... Teljes cikk