kapubanner for mobile
Megjelent: 18 éve

Tulajdonosváltás és kinevezés a MINOR-nál

Átadja vezetői székét hazánk meghatározó informatikai szolgáltató cége, a MINOR Rendszerház Zrt. vezérigazgatója: Takács Imre a cég irányításával szeptembertől Dobozi Pétert, az Antenna Távközlési Zrt. korábbi vezérigazgatóját bízta meg.

Az új vezető feladata többek között a szolgáltatási üzletág és a befektetői vonal erősítése, valamint a társaság exporttevékenységének bővítése lesz. A MINOR Holding elnöke, Takács Imre egyúttal a MINOR Rendszerház elnöke és - a céget alapító édesapja kiválásával - a MINOR Csoport 100%-os tulajdonosa lett.

Változások előtt áll a MINOR Csoport: a Rendszerház vezérigazgatói tisztségét szeptembertől Dobozi Péter veszi át, míg a korábbi vezérigazgató, a MINOR Holding elnöke, Takács Imre, a Rendszerház elnöki pozícióját is ellátja a továbbiakban.
Takács Imre - édesapja, id. Takács Imre kiválását követően - a MINOR Rendszerház 100%-os tulajdonosa lett. Az új vezérigazgató, Dobozi Péter feladatköre a Rendszerház teljes irányítása, a szolgáltatási üzletág fejlesztése, a stratégiai és befektetői vonal erősítése, valamint a cég exporttevékenységének kiszélesítése lesz. Hazánk meghatározó informatikai szolgáltató cége a vezérigazgató- és tulajdonosváltást követően további, nagy volumenű változásokat tervez.

"15 éve vezetem a MINOR-t, és elérkezettnek látom az időt arra, hogy új, kiemelkedő szakmai tapasztalattal rendelkező vezetőt bízzak meg a vállalat dinamikus fejlődésének további biztosítására. Dobozi Péter (képünkön) hazai és multinacionális cégeknél egyaránt dolgozott, korábbi vezérigazgatói pozíciója során pedig bizonyította rátermettségét és tehetségét a feladatra. Úgy vélem, személyében - hosszas keresés után, a tulajdonosváltással egy időben - a megfelelő szakemberre talált a MINOR" - nyilatkozta Takács Imre, aki a jövőben főként a lobbyra, innovációra, a regionális terjeszkedésre, valamint ingatlanfejlesztési projektekre kíván hangsúlyt fektetni.

A MINOR Rendszerház új vezérigazgatója, Dobozi Péter elmondta: "Örömmel fogadtam a kinevezést, mert nagy lehetőséget látok a MINOR további terveiben. Úgy gondolom, sokat léphetünk előre például az exporttevékenység területén, hiszen számos Európai Uniós tagállamhoz képest jelentős árelőnyben vagyunk, de ígéretes kapcsolatot látok a kelet-európai országokkal való együttműködésben is."
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Új vezető a Nestlé Professional hazai üzletágának élén

2024. április 1-től Kapás Gyula tölti be a HoReCa szektorban gasztronómiai és italmegoldásokat kínáló Nestlé Professional üzletágának vezető pozícióját. Teljes cikk

Márkus Gergely a Mastercard új magyarországi és szlovéniai igazgatója

Keddtől Márkus Gergely a Mastercard magyar és a szlovén piacainak stratégiai és operatív irányításáért felelős igazgatója - közölte a... Teljes cikk

Vitályos Eszter a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára, egyben kormányszóvivő lesz

A Magyar Közlöny legfrissebb számában megjelent határozat szerint Vitályos Esztert, a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti... Teljes cikk