Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 7 éve

Új munkahelyek Ajkán

Raktárrendszerek vezérlőegységeit gyártó üzemcsarnokot adtak át Ajkán kedden; a 230 millió forintos beruházás húsz új munkahelyet teremt - írta az MTI.

Franz Jöbstl, a Speed Tech Kft. tulajdonos-ügyvezetője elmondta, hogy a beruházást saját forrásból finanszírozták, az új üzemcsarnokban 1300 négyzetméteren folyik a termelés június eleje óta. A tervek között szerepel, hogy egy éven belül megduplázzák az alkalmazottak számát - tette hozzá.

Az ügyvezető felidézte: 2016-ban vásároltak meg az ajkai önkormányzattól a telephely kialakításához egy 13 600 négyzetméteres telket, melyen még abban az évben megkezdték az építkezést.

A cég korábbi, ezer négyzetméteres ajkai telephelyén közel 15 éve foglalkoznak fémmegmunkálással, a tervek szerint 2018 nyarára azonban az ottani tevékenységet is áttelepítik az új üzemcsarnok szomszédságában kialakítandó termelőcsarnokba.

A Speed Tech Kft. az osztrák OTB GmbH leányvállalata, Ausztriában és Ajkán működnek telephelyei. Alkatrészeket gyártanak belföldi és nemzetközi konszerneknek a vasútipar, az autóipar és a gépgyártás számára, valamint automatizált tárolórendszerek elektromos kapcsolószekrények szerelésével foglalkoznak.

2016-ban a Speed Tech Kft. árbevétele 700 millió forint volt - közölte a cégvezető. Schwartz Béla, Ajka szocialista polgármestere az átadó ünnepségen arról beszélt, hogy a város szerszám-megmunkálásban Magyarországon piacvezetőnek számít, gondot jelent azonban, hogy közel 700 szakember hiányzik a munkaerőpiacról, közülük több mint 100 mérnök.

MTI
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Hibázik az AI alapú toborzás is - könnyen kerülhetnek süllyesztőbe a legjobb jelöltek

A mesterséges intelligencia (AI) alapú toborzási szoftverek miatt sok potenciális jelölt is kieshet a rostán a kiválasztás folyamata során. Sok... Teljes cikk

Ezért fontos, hogy a toborzó kommunikáció ne csak a fiataloknak, hanem szüleiknek is szóljon

A cégeknek érdemes részt venni a duális képzésben, hiszen a tanulók jelentős része a duális képzőhelyén szereti meg igazán a szakmáját és... Teljes cikk

Miért fukarkodnak a munkáltatók az állásinterjún adott visszajelzésekkel?

Jó ötlet-e az állásinterjú végén megkérdeznie a pályázónak, hogy milyennek látták a teljesítményét, milyenek az esélyei? Jogában áll-e... Teljes cikk