Megjelent: 17 éve

Állami mankó a pékeknek

Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter kormányzati segítséget ígért a magyar pékeknek amiatt, hogy a szélsőséges időjárás következtében rendkívüli módon megemelkedett az alapanyagár számukra.

A Pékek és Cukrászok Világszövetsége, valamint az Európai Pékszövetség Budapesten hétfőn tartott fórumán a miniszter reményét fejezte ki, hogy az Európai Unió sem hagyja magukra a szakma képviselőit.

Gráf József hangoztatta: az energia mellett a közeljövőben az élelmiszer és a víz is stratégiai árucikké válik. Utalt arra: emiatt Magyarország az elkövetkező 10 évben 30 százalékkal növelni tervezi élelmiszertermelését.

A miniszter úgy vélte, hogy az idei szélsőséges időjárás miatti katasztrofális mezőgazdasági évben a kormány nem hagyhatja magára a pékeket, biztosítania kell a szakma túlélésének feltételeit. Ennek részleteit azonban bővebben nem fejtette ki.

A Pékek és Cukrászok Világszövetségének, illetve európai szervezetének több mint félszáz megbízottja tanácskozik két napon át Magyarországon a szakma aktuális kérdésekről.

Dráguló alapanyagok

A rendezvényen elhangzott: a liszt, mint a kenyér alapanyaga az idén rendkívül drága, mert világszerte rossz volt a termés, nem csak hazánkban, de a környező országokban is. Gráf József újságíróknak ezzel kapcsolatban elmondta: a kenyér előállítási árában egyharmad a búza ára, egyharmad az energiaköltség, egyharmadát pedig a járulékos költségek - például a munkabér - teszik ki. A miniszter szerint a kenyér árának drasztikus emelkedését a költségek csökkentésével lehetne ellensúlyozni.

A fórum keretében Magyarországot felvették az Európai Pékszövetség tagjai közé. Magyarország 2007-ben vált taggá a Pékek és Cukrászok Világszövetségében is. A szakma jelenleg az elöregedéssel küzd, a szakember-utánpótlással a világ minden pontján gondok vannak.

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk