Megjelent: 6 éve

Több százan járnak Romániába napszámba

Százával járnak a Békés megyei határvidékről aradi gyárakba dolgozni. Pedig ott nincs társadalombiztosítás - de a fizetés több, mint a közmunka, a munka jobb, mint a napszám, és a pénzbehajtók nem érik utol az embert.

Több száz Békés megyei jár át naponta Romániába zömében gyári munkára, ehhez sokszor 80-90 kilométert kell utazni - írja a Szabadföld.

A lap szerint aki csak a normális napi 8 órát dolgozza le, az is megkeres nettó 130-140 ezer forintot. Három műszakos a munka, a műszakpótlékot kifizetik, korlátlanul lehet túlórázni, egy túlóráért nettó ezer forint körül adnak. Aradon hatalmas és zsúfolt az ipari zóna. Az E68-as európai főút elkerülő szakaszán könnyűszerkezetes üzemcsarnokok, ameddig a szem ellát. Ezek a cégek zömmel olasz és német tulajdonban vannak, a nagy nemzetközi autógyáraknak szállítanak be. A Leoni például, ahol a legtöbb Békés megyei dolgozik, a gépkocsik elektromos kábelrendszerét gyártja.
Nincsenek szigorú egészségügyi követelmények. A munka jó része abból áll, hogy összeillesztik a kábelnyalábokat, és különféle csatlakozókat raknak a szálak végére. Állva nehezebb dolgozni, de a munka egy részét ülve is lehet végezni. Ha jól meggondoljuk, még a nyolc általánosra sincs szükség ehhez a tevékenységhez.

A Leoni munkásbuszának végállomása például Sarkad, ahol szinte megszűnt a foglalkoztatás, amióta tönkretették a téeszt és bezárták a cukorgyárat. Az ipari munkahelyek zöme Gyulán is elveszett. A fürdőhöz kapcsolódó idegenforgalom sokaknak ad ugyan munkát, de a régi gyárak ezres létszámainak a töredéke tud csak belőle megélni. Sarkad-Gyula-Elek-Lőkösháza- Dombegyház-Battonya, majd a határon át Arad az útvonal. Sarkadról majdnem 90 kilométer csak az odaút. Kunágotáról és Kétegyházáról még így is személyautóval, kisbusszal kell Elekre vagy Dombegyházra, a buszhoz vinni az embereket.

A megterhelő körülmények ellenére sokaknak számít az állandó munka és a biztos fizetés. A legtöbbször azonban nem vonnak le a pénzből semmit egészség- vagy nyugdíjbiztosításra. Sokaknak pedig a bedőlt devizahitel miatt kell Romániába ingázni, a magyarországi bérüket ugyanis egyből elszedné a behajtó.

szabadfold.hu
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Hibázik az AI alapú toborzás is - könnyen kerülhetnek süllyesztőbe a legjobb jelöltek

A mesterséges intelligencia (AI) alapú toborzási szoftverek miatt sok potenciális jelölt is kieshet a rostán a kiválasztás folyamata során. Sok... Teljes cikk

Ezért fontos, hogy a toborzó kommunikáció ne csak a fiataloknak, hanem szüleiknek is szóljon

A cégeknek érdemes részt venni a duális képzésben, hiszen a tanulók jelentős része a duális képzőhelyén szereti meg igazán a szakmáját és... Teljes cikk

Miért fukarkodnak a munkáltatók az állásinterjún adott visszajelzésekkel?

Jó ötlet-e az állásinterjú végén megkérdeznie a pályázónak, hogy milyennek látták a teljesítményét, milyenek az esélyei? Jogában áll-e... Teljes cikk