Megjelent: 7 éve

Büntetést kaphat a sofőr, aki a kamionban alszik

Május 25-én lépett életbe az a német rendelkezés, amelynek értelmében bírsággal sújtják a gépjárművezetőt és az őt alkalmazó céget, ha a rendszeres heti vagy kétheti 45 órás, megszakítás nélküli pihenőidőt nem szállodában, hanem a kamion fülkéjében tölti. A rendelkezést korábban Belgiumban és Franciaországban is bevezették. Néhány hete Belgiumban egyetlen hétvége alatt 113 ezer euró bírságot szabtak ki azokra a sofőrökre, akik a járművükben töltötték az éjszakát. A Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete (MKFE) a lépést a burkolt piacvédelmi intézkedések újabb elemének tekinti, számos fórumon tiltakoztak ellene. Az egyesület szerint magyar vállalkozások százait, munkahelyek ezreit szüntetheti meg a rendelet - írja a Magyar Nemzet.

Somogyi Gábor, a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének főtitkára elmondta: az említett országok, illetve az EU más tagállamai sem rendelkeznek olyan infrastruktúrával, hogy a rendeletet be lehessen tartani. "Több, mint 200 ezer közép-európai fuvarozó dolgozik Nyugat-Európában, hol talál ennyi ember szálláshelyet? A turistaszezonban ezek az országok egyébként is híján vannak a szállásoknak. Olyan hely pedig, ahol a megfelelő minőségű szállás mellett a gépjármű-vezetőre bízott százmilliós értékű árukészletet is őrizni tudnák, még Németországban is alig néhány van. A kamionokban nem véletlenül alakítottak ki magas komfortfokozatú fülkéket a gyártók. A sofőrnek gondoskodnia kell a szállított árukészlet biztonságos őrzéséről, hiszen ezért maga a fuvarozó cég is felel" - mondja.

Somogyi Gábor szerint a szabályok bevezetése egyértelműen azzal a szándékkal történt, hogy kiszorítsák a keleti fuvarozókat az EU piacairól. A fuvarszervezések sajátos ritmusa mellett - amely nagyjából négyhetes ciklusokat jelent - lehetetlen megoldani, hogy egy gépkocsivezetőt hetente vagy kéthetente hazautaztassanak 45 órára. Helyben, szállodában viszont nem gazdaságos a pihenőidő eltöltése, a szállás, a parkolás és a szükség szerinti helyi utaztatás összköltsége ugyanis 3-5 százalékos fuvardíj növekedést indokolna.

"Számításaink szerint az intézkedés következtében a magyar fuvarozó vállalkozásoknak évente 21-37 milliárd forintnyi többletköltsége keletkezne, ez vállalkozásokra lebontva 3-6 millió forint többletkiadást jelent, ami számos kisvállalkozás végét jelentheti. Több fórumon tiltakoztunk, hazánk berlini nagykövetét is kértem, hogy tegyen lépéseket az érdekünkben. Javaslatunkra a magyar kormány is komoly diplomáciai intézkedéseket tett az ügyben, megkeresték a német közlekedési minisztert is. Megnyugtató választ egyelőre nem kaptunk, de az is igaz, hogy Németországból még nem érkezett olyan jelzés, hogy valamelyik gépkocsivezetőnket megbüntették volna azért, mert nem hotelben töltötte a pihenőidőt. De szerintem ez csak idő kérdése" - taglalja.

A főtitkár szerint Nyugaton sokféle előítélet él a kelet-európai sofőrökkel kapcsolatban. Például a közösségi videomegosztókon több, a kamionsofőrökre nézve nem éppen hízelgő filmet lehet látni arról, hogyan töltik el az idejüket a gépkocsivezetők a parkolókban.

"Meggyőződésem, hogy ezeken a filmeken nem a visegrádi négyek fuvarozói szerepelnek" - fejti ki.

A legtöbb magyar cég négyhetente hazahozza a gépjárművezetőket és a járműveket. Ha azonban ennél rövid idő állna rendelkezésre egy-egy fuvarciklus lebonyolítására, az olyan anyagi terheket okozhat, amely a kisebb családi vállalkozások végét jelentheti.

"Nem szabad elfelejteni, hogy a nyugat-európai ellátási lánc a kelet-európai fuvarozóknak köszönhetően működik jól, nélkülük megállna az élet az unióban. Nem kellene megnehezíteni az életüket" - mondja a főtitkár.

Magyar Nemzet
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A tipikus női vállalkozó 42 éves és 1 gyereke van

Megtalálni a módot a megélhetés biztosítására úgy, hogy közben a társadalmi elvárásoknak is megfeleljenek a magánéletükben – ez motiválja... Teljes cikk

Kortárs bántalmazás, bullying és elvárások szorításában - 2000 gyerek tartozik hozzá: Karikó Rita iskolapszichológus egy napja

Szóbeli vagy akár fizikai bántalmazás, cikizés, beilleszkedési gondok, tanári és szülői elvárások, családi viták, anyu és apu válik - rengeteg... Teljes cikk

Óriási igény van űripari szakemberekre - Magyarország felvette a kesztyűt

Az UniSpace program keretében három minisztérium - a Külgazdasági és Külügyminisztérium, a Kulturális és Innovációs Minisztérium és a... Teljes cikk