kapubanner for mobile
Megjelent: 4 éve

Munkavédelmi szótár - Szervezett munkavégzés

Aki tervezésnél, munka során és a kritikus helyzetekben is napra kész szeretne lenni, tudnia kell, hol találja a munkavédelem szakkifejezéseinek megfejtését. A legfontosabbakat szótárba gyűjtjük az Alemona Hungary szakértőinek segítségével.

Szervezett munkavégzés: Fogalmát pontosan meghatározza a munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény 87. § 9. pontja. A szervezett munkavégzés fogalmába beletartozik a munkaviszonyban végzett munka éppúgy, mint a különböző szolgálati (pl. közalkalmazotti, bírói szolgálati) jogviszonyok keretében végzett, továbbá a közfoglalkoztatási, különböző szövetkezeti (pl. iskolaszövetkezeti) tagság alapján végzett munka, a szakképző iskolákban a tanulói jogviszony keretében, a tanulószerződés alapján, a hallgatói jogviszonyban a gyakorlati képzés során végzett, valamint a fogvatartottként végzett munka, a közérdekű munka, a honvédségi szervezeteknél végzett munka, a közérdekű önkéntes tevékenység és a munkáltató által szervezett társadalmi munka is.

Az Alemona - Közösség a munkavédelemért csapat tagjai tudásukat, nagyvállalatoknál szerzett tapasztalataikat szakmai fórumokon, ágazati kamarai bizottságok ülésein osztják meg minden változtatásra, fejlesztésre nyitott vezetővel, szakemberrel. Munkatársaik számos alkalommal vettek részt (és vállalnak közreműködést továbbra is) előadóként, oktatóként olyan rendezvényeken, szakmai, képzési programokban, amelyek a munkavállalók egészségének megőrzését, biztonságát, továbbá a munkavédelem szabályozási hátterének, kultúrájának fejlesztését, a terület elfogadottságát segítik elő.

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Jelentősen emelkednek a munkavédelmi és munkaügyi bírságok márciustól

A kormány megvédi a magyar munkahelyeket, ezért kiemelten kezeli a foglalkoztatáshoz kapcsolódó szabálytalanságok megelőzését is - hangsúlyozta... Teljes cikk

40 év óta először szigorítottak a dolgozókat a veszélyes anyagoktól védő szabályokon

Az európai parlamenti képviselők szerdán új szabályokat fogadtak el a munkahelyi káros anyagoknak való kitettség korlátozására, negyven év óta... Teljes cikk

Magánügy a dolgozó egészsége vagy éppen ellenkezőleg?

Miért komoly probléma az egészséges (munkában)megtartási HR-stratégia hiánya? - teszi fel a kérdést Papp Tamás István HR szakember. Decemberben az... Teljes cikk