kapubanner for mobile
Megjelent: 20 éve

FMM: januártól indul az ingyenes felnőttképzési program

A munkaügyi tárca tájékoztatása szerint a januárban induló program elsődleges célja: piacképes szakmához jutás biztosítása a munkanélküliség csökkentése céljából. A program érdekes lehet mindazoknak akik első szakképesítésüket kívánják megszerezni, vagy 50 éven felüliként második szakképzési modulban kívánnak részt venni.

images

A magas munkanélküliségi rátára nem késett a Foglalkoztatási és Munkaügyi Minisztérium válasza: januártól ingyenes felnőttképzési programot indít. A speciálisan a helyi humánügyi igényeket kielégítő program keretében ingyenes szakképzésen vehetnek részt mindazon felnőttek akik első szakmát szeretnének tanulni, vagy 50 éven felüliek és egy második szakmát is elsajátítanának. A legnagyobb hatékonyság érdekében a munkaügyi tárca januárig bezárólag megjelöli azokat a specifikációkat, amelyek megyénként, vagy adott településenként eltérőek lesznek, tehát más-más támogatott továbbképzések lesznek településenként. Arról, hogy helyi viszonylatban milyen képzések és feltételek lesznek, minden esetben a helyi munkaügyi központok adnak majd tájékoztatást.

A helyi specifikációk mellett eltérések lesznek az 50 évnél fiatalabbak, illetve idősebbek tananyagában is. Burány Sándor tájékoztatása szerint elsődlegesen számítástechnikai ismereteket és idegen nyelvet fognak leginkább oktatni, mivel erre minden szakterületen szükség van.

Míg jelenleg a felnőttképzést adókedvezménnyel, illetve állami támogatással segíti a munkaügyi tárca, addig jövőre ez már -a felsorolt feltételek megléte esetén- ingyenes lesz.
A tárca hivatalos értesítése szerint az a nem titkolt cél áll a háttérben, hogy 2006-ra évente egy millió munkavállaló vegyen részt a szakképzési modulokban.




/Garai Katalin/

A Foglalkoztatási és Munkaügyi Minisztérium tájékoztatása nyomán
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk

Szakképzés 4.0. - így zajlik a fejlesztés

A 21. századi szakképzőintézmény-fejlesztési program beruházásai, korszerű eszközbeszerzései a minőségi oktatást segítik, és hozzájárulnak... Teljes cikk