Megjelent: 6 éve

Pályakezdőként szakmai tapasztalattal? Nem lehetetlen!

Te is találkoztál már olyan álláshirdetéssel, ahol szakmai gyakorlattal rendelkező pályakezdőket kerestek? Az elképzelés nem teljesen irreális, hiszen az egyetemi évek alatt is szerezhetsz munkatapasztalatot: gyakornokként. Ráadásul ezt külföldön is megteheted, így közben világot láthatsz, nyelvet tanulhatsz, és még ösztöndíjat is kaphatsz mindehhez. A jelentkezési határidő 2018 március 30.

Megéri külföldön tölteni a szakmai gyakorlatot?

Mindenképpen, hiszen a külföldön végzett szakmai gyakorlat pluszt is ad az álláskeresésnél. Az Európai Bizottság hatástanulmánya szerint gyorsabb előmenetelre számíthatnak, és már a munkába álláskor nagyobb felelősséggel járó feladatokat kapnak azok a fiatalok, akik kipróbálták magukat egy külföldi cégnél, vállalkozásnál vagy szervezetnél.

Miért jobb ez, mintha itthon lennék gyakornok?

Sokat lehet belőle profitálni - mind szakmai téren, mind a személyiségfejlődés, a nyelvtudás és a kapcsolatok tekintetében. Az elhelyezkedésnél fontos szempont, hogy belekóstoltál egy másik országban működő cég vagy intézmény életébe, megismerted az ottani munkahelyi kultúrát, és önállóan boldogultál idegen környezetben. Nem mellesleg, óriási kalandban lehet részed, és még ösztöndíjat is kaphatsz a szakmai gyakorlat idejére!

Hogy lehet fogadóhelyet keresni?

Kérj segítséget az oktatóidtól vagy a külügyi iroda munkatársaitól, hiszen már létező nemzetközi projektekből, korábbi együttműködésekből lehetnek kapcsolataik olyan vállalatokkal vagy szervezetekkel, amelyek szívesen fogadnak gyakornokokat. De közvetlenül is megkeresheted azokat a cégeket vagy kutatóintézeteket, amelyek a te szakterületeden vagy érdeklődési területeden tevékenykednek bárhol a világban. Sokat segíthetnek az online gyakornokkereső adatbázisok is.

Csak a kötelező szakmai gyakorlatot lehet ezzel kiváltani?

Nem, szakmai gyakorlati ösztöndíjra azok a felsőoktatási hallgatók is jelentkezhetnek, akik szeretnének munkatapasztalatot szerezni a szakterületükön, speciális témák iránt érdeklődnek, vagy akár önkéntesként dolgoznának egy külföldi szervezetnél. A korábbi Campus Mundi ösztöndíjasok között például volt már, aki a robotsebészettel ismerkedett egy amerikai magánkórházban, más a papagájok fajfenntartásával foglalkozó civil szervezetnél segédkezett Peruban, és volt, aki pszichológusként egy online játékfejlesztő startupnál volt gyakornok Németországban.

Ha március 30-ig pályázol Campus Mundi szakmai gyakorlatra, nyáron már utazhatsz is! A program havi 200-350 ezer forint ösztöndíjjal támogatja a nemzetközi tapasztalatszerzésedet. További információ a www.campusmundi.hu honlapon és a Campus Mundi Facebook oldalon található.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
PREXA 2024: elindult a nevezés

A Magyar PR Szövetség (MPRSZ) meghirdette idei PR Excellence Hungary Award (PREXA) versenyét, amelyre 2023-ban megvalósított kampányokkal lehet... Teljes cikk

Ösztöndíjprogramot hirdet egyetemista lányoknak a Yettel az Óbudai Egyetemmel

Ösztöndíjprogramot hirdet egyetemista lányoknak a Yettel az Óbudai Egyetemmel, amelynek célja az IT és mérnöki területek vonzóbbá tétele a nők... Teljes cikk

Újabb 15 milliárdos szakaszra pályázhatnak a cégek munkahelyi képzéseik megvalósításához

Keddtől újabb 15 milliárd forintos szakaszra pályázhatnak a vállalkozások munkahelyi képzéseik megvalósításához. Az uniós forrásokból... Teljes cikk