kapubanner for mobile
Megjelent: 8 éve

Négy új igazgatót nevezett ki a PwC Magyarország

A PwC Magyarország adótanácsadási, illetve könyvvizsgálati üzletágát 2016. október 1-jétől Réfi Anikó, Juhász Gergely, Sávoly-Hatta Anita és Novák Miklós erősíti igazgatói pozícióban.

Réfi Anikó

Réfi Anikó (39) 2010 óta erősíti a PwC Magyarország csapatát. Ügyfeleit - melyek többek között magyarországi kiskereskedelmi, autóipari és pénzügyi vállalkozások - transzferárazással összefüggő komplex kérdésekben segíti, illetve adóhatósági ellenőrzésekben és előzetes ármegállapítási eljárások során képviseli. A PwC-hez való csatlakozását megelőzően a NAV Kiemelt Igazgatóságának ellenőrzési vezetőjeként tevékenykedett, illetve feladata volt a magyar APA-program koordinálása és szakmai felügyelete is. Jelentős nemzetközi tapasztalatra tett szert a külföldi adóhatóságokkal való együttműködés, valamint az európai adóhatóságok szervezetében és az OECD munkacsoportjaiban való közreműködés terén. Anikó jogi szakokleveles közgazdász, adószakértő és tagja a Magyar Könyvvizsgálói Kamarának. Mindennapi teendői mellett rendszeresen ad elő szakmai konferenciákon és tréningeket tart.

Juhász Gergely

Juhász Gergely (32) 2007-ben csatlakozott a PwC Magyarország adótanácsadási részlegéhez, ahol számos magyar és multinacionális cég átstrukturálásában, adótanácsadásában vett részt. Kiemelt szakterületei a nemzetközi adózás, az európai uniós adójog, a közvetlen adókat és illetékeket érintő adótanácsadás, valamint az ingatlanszektort érintő komplex adózási kérdések kezelése. Társaságok mellett magánszemély ügyfeleit is segíti adózási kérdésekben és képviseli adóigazgatási eljárásokban, amely során jelentős hazai és nemzetközi tapasztalatokra tett szert. Gergely a Budapesti Corvinus Egyetem pénzügy szakán végzett, okleveles közgazdász és adótanácsadó, aki tagja a PwC-hálózat európai uniós adójogra szakosodott csoportjának. Mindennapi teendői mellett Gergely vendégelőadóként vesz részt a Budapesti Gazdasági Egyetem munkájában és társszerzője több nemzetközi kiadványnak.

Sávoly-Hatta Anita

Sávoly-Hatta Anita (38) 2003-ban csatlakozott a PwC Magyarország csapatához. Számviteli, illetve európai gazdasági tanulmányokat folytatott a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karán, illetve a Budapesti Gazdasági Egyetem Gazdálkodási Karán. Nemzetközileg elfogadott könyvvizsgáló képesítéssel (ACCA) is rendelkezik. A könyvvizsgálati szolgáltatási ágon belül elsősorban technológiai, informatikai, távközlési és szórakoztatóipari (TICE) ügyfelekkel foglalkozik, emellett jártas az amerikai tőzsdefelügyelet által nyilvántartott ügyfelek IFRS és US GAAP szerinti könyvvizsgálatában is. Szülési szabadságát megelőzően két évig a PwC könyvvizsgálati üzletágának operatív vezetőjeként dolgozott. Hobbija a férjével való túrázás, kisfia születése óta legszívesebben családjával tölti a szabadidejét.

Novák Miklós

Novák Miklós (41) a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karán szerzett közgazdász diplomát számvitel, vállalati pénzügyek, monetáris szabályozás és angol szakfordító szakokon, majd csatlakozott a PwC Magyarország csapatához. A Magyar Könyvvizsgálói Kamara bejegyzett tagja, nemzetközi könyvvizsgálói (FCCA) és adószakértő képesítéssel rendelkezik. Három éven keresztül a PwC globális IFRS-tanácsadó csapatánál dolgozott, részben Pozsonyban és Moszkvában. A PwC-nél működő Számviteli Technikai Bizottság állandó tagja. Jelentős szerepet vállalt a hazai számviteli szabályozás fejlesztésére indult projektekben és az IFRS hazai bevezetésének előkészítésében. Miklós nevéhez fűződik a számviteli tanácsadási szolgáltatások elindítása és üzletággá fejlesztése a PwC-nél. Regionális munkája mellett jelentős magyar, tőzsdén is jegyzett társaságok tartoznak könyvvizsgálati ügyfelei közé. Számos publikációt készített számviteli témában. Szabadidejében fut, kerékpározik és lelkes amatőr hegymászó.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Új vezető a Nestlé Professional hazai üzletágának élén

2024. április 1-től Kapás Gyula tölti be a HoReCa szektorban gasztronómiai és italmegoldásokat kínáló Nestlé Professional üzletágának vezető pozícióját. Teljes cikk

Márkus Gergely a Mastercard új magyarországi és szlovéniai igazgatója

Keddtől Márkus Gergely a Mastercard magyar és a szlovén piacainak stratégiai és operatív irányításáért felelős igazgatója - közölte a... Teljes cikk

Vitályos Eszter a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára, egyben kormányszóvivő lesz

A Magyar Közlöny legfrissebb számában megjelent határozat szerint Vitályos Esztert, a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti... Teljes cikk