kapubanner for mobile
Megjelent: 5 éve

Start-kártya: amire figyeljünk

A pályakezdők elhelyezkedését segítő Start-kártya használatának néhány buktatójára hívja fel a figyelmet Csaposs Noémi karrier-tanácsadó. Pórul járhatnak azok, akik nyáron nem diákszövetkezeten keresztül dolgoztak, ugyanis az önállóan vagy kölcsönzött cégen át szerzett állás megszünteti a jogosultságot. Érdemes csak biztos állásígéret után kiváltani, ugyanis nem az első munkaviszony kezdetétől, hanem a kártya kiváltásától számít a két éves érvényesség – írja a Népszabadság.

Aki jogosult a kártya kiváltására, akár a néhány hónapos gyakorlattal rendelkező versenytársát is beelőzheti egy-egy állásért folyó harcban, a vállalatnak pedig messze nem jelent akkora többletadminisztrációt a Start-kártya, mint amekkora haszonnal jár - mondja Csaposs Noémi karrier-tanácsadó.


- Érdemes nem megfeledkezni arról, hogy a kedvezmények a kártya kiváltásától számított két évig vehetők igénybe, azaz nem az első, munkaviszonyban eltöltött 24 hónapra vonatkoznak. Így ha egy friss diplomás nem várja meg, amíg állást talál, hanem közvetlenül a diplomaosztó után igényli a kártyát, könnyen pórul járhat, ha később hosszú ideig kell állást keresgélnie. Az állásinterjún bőven elég, ha az ember bizonyítja jogosultságát, a munkaadók nem kérik, hogy a jelentkező azonnal mutassa is fel a kártyát - hívja fel a figyelmet a szakember.
Hozzáteszi: buktató lehet a nyári diákmunka is, ha ahhoz nem diákszövetkezeten keresztül jutottak a tanulók. A járulékkedvezményekre való jogosultság ugyanis az első munkaviszony létesítésekor kezd ketyegni, márpedig a kölcsönző-cégen keresztül vagy épp önállóan szerzett állás, még ha határozott idejű is, munkaviszonynak számít.


Amin módosítani kellene


- Bár a szabályozás születésekor minden bizonnyal nem ez volt a cél, e tekintetben hátrányban vannak azok, akik például szüleik családi vállalkozásában dolgoznának a szünidőben, esetleg maguk jelentkeznek egy-egy céghez néhány hetes nyári munkára, pedig valójában ugyanazt csinálják, amit a diákszövetkezeteken keresztül kiszervezett társaik - teszi hozzá Csaposs Noémi.


2009. augusztus 17.

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
December 31-ig működik a Monster.hu állásportál

Budapest, 2018. szeptember 3. - A Monster Magyarország Kft. tulajdonosa, a finnországi  székhelyű Alma Career Oy üzleti és stratégiai okokból a magyar... Teljes cikk

Milyen jogviszonyban vállalhatunk nyári diákmunkát? Általános tudnivalók és tanácsok (1.)

A nyári diákmunka – mindenféle jövedelemszerző tevékenységhez hasonlóan – adóköteles tevékenység. Ez az egyik közös tulajdonság a számos... Teljes cikk