kapubanner for mobile
Megjelent: 4 éve

Béremelésről és új munkahelyekről beszélt az Aldi Magyarország ügyvezető igazgatója

Nem versenytársainkra szeretnénk rálicitálni, hanem a legjobb bért fizetni a legjobb munkaerőnek - mondta Bernhard Haider a Pénzcentrumnak.

images

A Pénzcentrumnak adott interjút Bernhard Haider, az Aldi Magyarország ügyvezető igazgatója. Szóba kerültek a bérek, a legnépszerűbb munkarendek és a fluktuáció is. Az üzletlánc jelenleg 3500 főt foglalkoztat Magyarországon. Mint Bernhard Haider elmondta, nem tapasztalnak munkaerőhiányt, ami elsősorban a cég bérezési politikájának és a rugalmas részmunkaidős lehetőségeknek köszönhető. Ugyanakkor azt látja, hogy az ország nyugati megyéiben és a főváros budai kerületeiben hosszabb ideig tart a szabad pozíciók betöltése, mint korábban.

Azt nem lehet állítani, hogy egy-egy területre nehéz embert találni, ennél jóval árnyaltabb a kép” - mondta Haider, aki szerint a logisztikai központba a délutáni műszakra tovább tart elegendő munkaerőt találni. Az Aldi egyébként fejleszteni fogja logisztikai területét, 50 új munkahelyet hoznak létre, és hamarosan elindítják az ehhez kapcsolódó toborzókampányukat.

Az Aldinál az informatikai területen a nyelvtudás a döntő aspektus, a cég IT-támogatási központjában a munkavállalók 80%-a két idegen nyelven beszél, a német ugyanakkor hiánynyelv. „Ha csak egy tanácsom lehetne a most tanulók számára, akkor azt javasolnám, hogy az angol mellett tanuljanak legalább németül is, hiszen a magyar gazdaság ezer szállal kötődik Németországhoz, illetve a német nyelvű országokhoz - gazdaságilag, de kulturális és turisztikai szempontból is fontos a német nyelv ismerete” - emelte ki az igazgató.

Bernhard Haider elmondta, hogy az Aldi bolti eladóinak jelentős része részmunkaidőben dolgozik. A fővárosban a magasabb óraszámú, 30-35 órás pozíciók népszerűbbek, Budapesttől távolodva már az alacsonyabb óraszámot preferálják a munkavállalók. Mint az ügyvezető igazgató rámutatott, fontosan tartják a bérek reálértékének megőrzését, ehhez pedig most is tartják magukat, és további bérfejlesztés várható az Aldiban, ennek mértékét most számolják.

Bernhard Haider szerint a fluktuáció csökkenő mértéket mutat az Aldinál.„Számunkra az a feladat, hogy minél több intézkedéssel csökkentsük a fluktuáció mértékét, hiszen ezek költsége kisebb, mint egy-egy új munkavállaló megtalálásának költsége. Az üzletekben a boltvezetőket külön képezzük arra, hogy a heti beosztás tervezésénél a lehető legnagyobb mértékben vegyék figyelembe a munkavállalók egyéni igényeit. Ha egy dolgozó azt érzi, hogy versenyképes, kimagasló fizetése mellett nagyobb figyelmet kapnak a személyes, élethelyzetből adódó igényei, akkor kisebb eséllyel fog állást váltani” - mondta.

Penzcentrum.hu
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk