kapubanner for mobile
Megjelent: 8 éve

Feketén dolgoztat a ruházati bolthálózat?

Bejelentés nélkül alkalmazza dolgozóit egyik üzletében az országszerte Cosmos City néven összesen negyven ruházati bolttal jelen lévő, indiai hátterű üzletlánc. A munkáltató állítja, szabályosan foglalkoztatja dolgozóit - tudta meg a Magyar Idők.

Nem fizetik az alkalmazottak után a bérjárulékokat - mondta a a Magyar Időknek Bubenkó Csaba, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének (KDFSZ) elnöke. Az üzletláncnál minimálbérrel számolva dolgozónként átlagosan havonta 70 ezer forint körül lehet az az összeg, melyet bérjárulékként nem fizetnek meg.

A dolgozók szerint a lánc több egységében is jellemző ez a gyakorlat, van, ahol napi 3000 forintot fizetnek zsebbe azért, hogy mindez titokban maradhasson. Bár a lapnak az egyik dolgozó azt állította, hogy ők az adóhatóságtól tudták meg, hogy nincsenek bejelentve. A 40 üzletben összesen több mint háromszáz alkalmazott dolgozik.

A cég tagadja az állításokat.

A szakszervezet büntetőjogi feljelentést is tesz, mivel felmerül a gyanú, hogy jogtalan haszonszerzés szándékával nem vonták le, illetve nem fizették be a bérjárulékokat, amivel megtévesztették a dolgozókat, miközben az állam is jelentősen károsult.

Magyar Idők
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Jubileumi jutalom: összege, kifizetése, kinek jár?

Az állami alkalmazottak jogállásáról szóló törvény (Kjt.) alapján jár a jubileumi jutalom a közalkalmazottaknak, amelynek összege a ledolgozott... Teljes cikk

Temetési segély

Egy hozzátartozó halála nagyon komoly érzelmi terhet jelenthet. A lelki megpróbáltatáson túl pedig jelentős anyagi költség is egy temetés... Teljes cikk

Ilyen szabályokkal hozhatóak be vendégmunkások

Február 29-én jelent meg az új idegenrendészeti törvény végrehajtási rendelete. A törvénnyel együtt pedig már egyre tisztább a kép, hogyan... Teljes cikk