Megjelent: 16 éve

Ford is beadta a derekát a dolgozóknak

Újabb győzelmet tudhatnak maguk mögött az autóiparban dolgozókat tömörítő szakszervezet vezetői - értesült a Napi Gazdaság.

United Auto Workers a Ford torkán is látszólag komolyabb veszteségek nélkül nyomta le követeléseit a hétvégén.

A maratoni tárgyalássorozat eredményei között kiemelkedő fontosságú, hogy míg a két piaci riválisának nem, az autógyártónak sikerült elkerülnie, hogy a tárgyalás ne torkolljon sztrájkba.

A négy évre szóló ideiglenes megállapodás részleteiről sem a Ford, sem az UAW nem közölt részleteket, amelyről csak annyi szivárgott ki, hogy a Ford kötelezettséget vállalt egy független nyugdíj alapkezelő felállításáról a nyugdíjkorhatárt elért dolgozók érdekeinek védelmében. Ez a kitétel rendkívül hasonló a General Motors és a Chrysler vezetőségével az egészségbiztosítási alapok felállításáról kötött megállapodáshoz, amely végső formájában mindkét fél számára kedvező feltételeket tartalmaz.

A független, szakszervezeti felügyelet alá helyezett egészségbiztosítási alap ugyanis lehetővé teszi a vállalat számára, hogy az erre szánt, meglehetősen magas összeget kivezesse a könyvelésből, és elvileg a dolgozók számára is a korábbinál magasabb garanciákat szavatol. A Forddal kötött jelenlegi megállapodás mintegy 54 ezer aktív munkást és számos nyugdíjast érint.

Napi Gazdaság
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta a Magyar Innovációs Nagydíjat

Átadták a 32. Magyar Innovációs Nagydíjat kedden a Parlamentben, a díjat az idén az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta az érelmeszesedés kockázatát... Teljes cikk

Megkezdte a munkavállalók toborzását az épülő debreceni gyárába a kínai Eve Power

Az Eve Power megkezdte a munkavállalók toborzását a tervek szerint 2025 végére felépülő debreceni akkumulátorcella-üzemébe - közölte a projekt... Teljes cikk

160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten

A Schedl német autóipari vállalat 40 milliárd forintos beruházása nyomán 160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten - jelentette be... Teljes cikk