kapubanner for mobile
Megjelent: 7 éve

Bárki tolmácsolhat bármilyen közigazgatási eljárásban?

A menekültválság okán egyre többet találkozhatunk a hatósági, igazságügyi tolmácsolással és fordítással kapcsolatos botrányokkal. Magyarországon mindössze tizenöt nyelvpárban elérhető felsőfokú tolmács- és fordítóképzés, ennek következtében rengeteg nyelven nem szerezhető fordító és tolmács szakképesítés. A probléma orvoslására a hazai szereplők egy, a szakma 70%-t tömörítő munkacsoportot hoztak létre.

images

A Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal és a hazai bíróságok számos nehézség előtt állnak, hiszen - az európai uniós irányelveknek megfelelően - kötelesek a tisztességes jogi eljárások lefolytatásához a gyanúsítottak és vádlottak részére az anyanyelvükön magas szintű fordítást, tolmácsolást biztosítani. A menekültek és bevándorlók számára pedig a menekültügyi eljárásokhoz kell fordítókat, tolmácsokat biztosítaniuk.

A hatósági szaktolmácsolás és fordítás nemcsak a képesített szakemberhiány miatt állítja nehézségek elé a hatóságokat, hanem amiatt is, hogy ma bárki tolmácsolhat bármilyen közigazgatási eljárásban, amennyiben a hatóság képviselőinek megítélése szerint érti a közigazgatási eljárás nyelvét, és valamilyen személyazonosításra alkalmas okmánnyal rendelkezik.

Ez a szakemberhiánnyal küzdő, deregulált és elinflálódott hatósági fordítói és tolmácspiac számos nemzetbiztonsági kockázatot rejt, és nyugodtan mondhatjuk, hogy „időzített bomba” a hazai közigazgatásban.

A probléma orvoslására a hazai szereplők egy, a szakma 70%-t tömörítő munkacsoportot hoztak létre, amely két éves előkészítő munka és nemzetközi kutatás után egy olyan javaslatcsomaggal állt elő, amely orvosolná a fenti problémákat - és amely a közjegyzői rendszerhez hasonló, Hites Fordítók és Hatósági Tolmácsok Névjegyzékének visszaállítására épül.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A tipikus női vállalkozó 42 éves és 1 gyereke van

Megtalálni a módot a megélhetés biztosítására úgy, hogy közben a társadalmi elvárásoknak is megfeleljenek a magánéletükben – ez motiválja... Teljes cikk

Kortárs bántalmazás, bullying és elvárások szorításában - 2000 gyerek tartozik hozzá: Karikó Rita iskolapszichológus egy napja

Szóbeli vagy akár fizikai bántalmazás, cikizés, beilleszkedési gondok, tanári és szülői elvárások, családi viták, anyu és apu válik - rengeteg... Teljes cikk

Óriási igény van űripari szakemberekre - Magyarország felvette a kesztyűt

Az UniSpace program keretében három minisztérium - a Külgazdasági és Külügyminisztérium, a Kulturális és Innovációs Minisztérium és a... Teljes cikk