Szilágyi Katalin
Megjelent: 17 éve

Megújult HR-képzés a Közgazdasági Továbbképző Intézetben

Versenyszabályozás és egészségügyi biztosítás szak indul a következő képzési ciklustól a Budapesti Corvinus Egyetem Közgazdasági Továbbképző Intézetében. Kibővült tartalommal és tematikával indul ismét a Gazdálkodás az emberi erőforrásokkal szakértői szak is - közölte az újdonságokat ismertetve az intézmény.

A vezetővé, szakértővé válás egyik alapvető feltétele a szakirányú másoddiploma. A Közgazdasági Továbbképző Intézet folyamatosan kutatja, hogy a jövőbeli foglalkoztatási struktúrában milyen ismeretekre lehet szükség, és ennek megfelelően állítják össze képzési programjukat - mondta Gáspár Péter Pál, az intézmény igazgatója. A nemzetgazdasági igényekhez igazodva februártól két új szakot is indítanak, a versenyszabályozási szakra jelentkezőket egyebek mellett piacszabályozásra, a versenypiaci viselkedésre, a közösségi döntések előkészítésére oktatják, az egészségbiztosítási szakon pedig biztosítási orvostannal, humánkockázat kezeléssel, az EU biztosítási gyakorlatával, a kárkezelés és szolgáltatás módszereivel ismerkedhetnek meg a hallgatók.

Mint Gáspár Péter Pál elmondta, kiemelt figyelmet kap a Gazdálkodás az emberi erőforrásokkal szakértői szak is, amelynek tartalma és tematikája megújult. A képzés három specializációból áll: az emberi erőforrás menedzsment, a munkaerő-piaci, valamint a munkaügyi kapcsolatok szakirányból. Ez utóbbi elindítását maga a munkaügyi minisztérium szorgalmazta, mert az utóbbi 15-20 év tapasztalatai azt mutatták, hogy az érdekegyeztetés terén a szociális partnerek tudása, szakismerete hiányos. Az európai uniós érdekegyeztetések miatt pedig szükséges ezt pótolni: ez a specifikus képzés olyan ismeretanyagot nyújt a résztvevőknek, amelyet a mindennapok érdekegyeztetései során alkalmazni, hasznosítani tudnak - ígéri az intézmény vezetése.

Az intézet mintegy huszonhatféle szakja között továbbra is szerepel a környezetvédelmi gazdálkodási, a kultúra-gazdaságtan, az ingatlangazdálkodási szak, valamint az érdekérvényesítő-lobbi szak is. A posztgraduális oktatásra bármilyen felsőfokú végzettségű diplomás jelentkezhet. A 2008 februárjában kezdődő tanévre október végéig fogadják a jelentkezőket.

Szilágyi Katalin

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk