Megjelent: 17 éve

Nyugdíjreform: megoldás másként

Hazánk nyugdíjrendszerének átalakítására tesz javaslatot a Barankovics István Alapítvány legfrissebb szakmai anyaga. A napvilágot látott nyugdíjreform alapgondolata, hogy a terheket a generációk és a társadalmi csoportok között méltányosan kell szétosztani - írja hétfői számában a Magyar Nemzet.

Úgy gondoljuk, hogy ha ez a törvényjavaslat elfogadásra talál - természetesen politikai és szakmai egyeztetést követően -, akkor a nyugdíjrendszer hazánkban is fenyegető gondjai enyhülni fognak - fogalmazott Harrach Péter a törvénytervezet mellé állva. A KDNP-s országgyűlési képviselő kifejtette: mivel ez a tervezet a család minden tagját a figyelem középpontjába állítja, ezért ennek a nyugdíjreformnak folyamatos aktualitása van.

- Napirenden van jelenleg a nyugdíjtörvény megváltoztatása is, ezért is időszerű a tervezet megtárgyalása - mondta Harrach Péter. Hozzátette: nyilvánvaló, hogy első nekifutásra a kormány egyből leszavazza majd, de mindent megtesznek, hogy napirenden tartsák.

A Barankovics István Alapítvány elnöke magyarázatként, miért van szükség nyugdíjreformra, kifejtette: hazánkban jelenleg a nyugdíjrendszerre az jellemző, hogy a mindenkori aktívak befizetései teremtik meg a forrását az időskori ellátásoknak. Ez az egyensúly azonban felbomlott - folytatta Mészáros József, majd a rendszer összeomlásának okaként említette a demográfiai egyensúly és a gazdasági stabilitás hiányát. Az elnök a probléma forrásaként hozta szóba a régóta jellemző politikai demagógiát is, vagyis hogy nem az egyéni életben nyújtott teljesítménytől függ a későbbi nyugdíj összege, hanem az aktuális - választásokkor tett - politikai hatalom ígéreteitől.

Az alapítvány javaslata nem igényel forrásráfordítást, a tervezett rendszer pedig azokat jutalmazza, akik a közösség érdekében tesznek erőfeszítéseket. Akik tehát befizetéseikkel és gondos gyermekneveléssel támogatják a rendszer fennmaradását. Az elképzelés két fő pilléren nyugszik: egyrészt a nyugdíjrendszert érintő jogszabályokat csak úgy lehetne módosítani, ha azokat az egymást követő két parlamenti ciklusban a képviselők jóváhagynák.

A másik fontos alapelv egy társadalombiztosítási tanács létrehozása. Ennek feladatai közé tartozna a korhatár felülvizsgálata és meghatározása, a járulékkulcsokat és a nyugdíjrendszert érintő egyéb ügyekben az igazságosság és a fenntarthatóság értékeinek figyelembevétele. Fontos szempont lenne a tanács létrehozásánál, hogy az független szervként működne, mint például az Alkotmánybíróság - olvasható a Magyar Nemzetben.


  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Romlott a fizetésünk értéke - mutatjuk a legfrissebb számokat

2023-ban a bruttó átlagkereset 571 200, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 393 700 forintot ért el. 2023-ban a bruttó és... Teljes cikk

Logisztika, beszerzés - mutatjuk, hogy alakulnak a fizetések és a nemek közötti bérszakadék

A széles értelemben vett – a logisztikát és a beszerzést is magában foglaló – ellátásilánc-menedzsment területén dolgozók az előző évekhez... Teljes cikk

SZJA 2024

Minden a személyi jövedelemadóról. Áttekintettük, hogy idén meddig kell benyújtani az szja-bevallásunkat, kiknek, mennyit vonnak, milyen... Teljes cikk