Megjelent: 17 éve

Megszűnik a tanári "ingyenmunka"?

Várhatóan eltörlik a következő tanévtől a tanári "ingyenmunkát", vagyis a közoktatási törvénynek azt a passzusát, amely az iskolafenntartók számára lehetővé teszi, hogy külön díjazás nélkül heti plusz két óra ledolgozására kötelezzék pedagógusait - cikkezik a Népszabadság.

Az erről szóló módosító javaslatot az MSZP oktatási munkacsoportja nyújtotta be, de a parlament oktatási bizottságának tegnapi ülésén a Fidesz is megszavazta.

Az idei tanévben bevezetett heti két óra "ingyenmunkát" a Pedagógusok Szakszervezete és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete többször is kifogásolta. A szabályozás ugyanis - amellett, hogy több ezer forinttal csökkentette a pedagógusok keresetét, komoly adminisztrációs terheket rótt az iskolákra.

A Népszabadság cikke szerint az ügyben még folynak az egyeztetések, hiszen a szabályozás teljes eltörlése jelentősen érintené az önkormányzatok költségvetését.

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk